21.9 C
Nagykároly
2026. 07. 27.

Lemondott Ciolacu: Nehéz, de szükséges lépést kellett megtennem ma

Bejelentette kedden Marcel Ciolacu, hogy lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről. Facebook-bejegyzésében a politikus ‘nehéz, de szükséges lépésnek’ nevezte ezt a döntést, és azt írta, hálát és tiszteletet érez mindenki iránt, aki támogatta őt a munkájában.

‘Megtiszteltetés volt vezetni azt a pártot, amelyik beléptette Romániát a NATO-ba. Azt a pártot, amely megnyitotta az ajtókat az Európai Unió felé. Azt a pártot, amelyik nemrégiben az utolsó pontot is feltette az európai integráció térképére a schengeni csatlakozással’ – fogalmazott.

Hozzátette, az ország egyetlen más politikai alakulata sem büszkélkedhet ilyen sok, az ország fejlődéséhez szorosan kötődő megvalósítással. ‘Ezért a PSD továbbra is a legerősebb román politikai brand marad, amelyre nekünk, szociáldemokratáknak és mindazoknak, akik támogatnak minket, büszkének kell lennünk, és soha nem szabad kételkednünk benne’ – írta Ciolacu a Facebookon.

Bejegyzésében hangsúlyozta, számos ‘nagyszerű ember’ van a PSD-ben, és bízik benne, hogy az alakulat a továbbiakban is Románia fejlődésének legfőbb mozgatórugója marad. Elismerte, munkája során hozott rossz döntéseket is, de soha nem állt szándékában ártani az országnak vagy a polgároknak. ‘Az ország stabilitását és a polgárok érdekeit helyeztem előtérbe, még akkor is, amikor bírálatok értek a nehéz kompromisszumok miatt. Ezek nehéz döntések voltak, de szükségesek ahhoz, hogy elkerüljük a veszélyes kisiklásokat, és hogy megőrizzük az ország európai és demokratikus irányvonalát a szomszédunkban zajló háború és az egymásra tevődő válságok közepette’ – jelentette ki.

Rámutatott arra is, hogy az új vezetőségnek egy modernebb, a jelenlegi valósághoz jobban alkalmazkodó párttá kell tennie az alakulatot, de arra is oda kell figyelnie, hogy ne távolodjon el az emberektől.
AGERPRES

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading