27.9 C
Nagykároly
2026. 09. 04.

Ma délután derül ki, pontosan milyen szigorító intézkedések lépnek életbe hétfőtől

Pénteken ülésezik az Országos Vészhelyzeti Bizottság, amely dönteni fog a járványügyi korlátozások bevezetéséről – a határozatokat a kormánynak is el kell fogadnia, majd az egyes tárcák ki kell hogy adják a döntéseket törvényi keretbe foglaló miniszteri rendeleteket, számol be a Kolozsvári Rádió.

Klaus Iohannis államfő szerda este jelentette be, hogy szigorítások várhatók, a maszkviselés kötelezővé tételét, az oltatlanokra vonatkozó éjszakai kijárási tilalmat és az oktatás felfüggesztését emelve ki példaként.

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint további korlátozásokra kell számítania a lakosságnak. Kötelezővé tennék az úgynevezett zöld igazolvány felmutatását a közintézményekben dolgozók esetében, illetve azokban a cégekben is szeretnék ezt a gyakorlatot alkalmazni, ahol egy irodában több mint 50 személy dolgozik. A tárcavezető emlékeztetett: számos európai országban meghozták már ezt a döntést.

Az Országos Vészhelyzeti Bizottság pénteki döntése után várhatóan tilos lesz magánrendezvényeket szervezni mind az oltottak, mind pedig az oltatlanok számára, legyen szó esküvőkről, keresztelőkről. Éttermek és kávézók a tervek szerint nyitva tarthatnak az oltottak számára. Színházakba és mozikba is csak a zöld igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be, a teremkapacitás 30 százalékának kihasználásával.

Forrás: kolozsvariradio.ro

http://www.kolozsvariradio.ro/2021/10/22/varhatoan-tilos-lesz-maganrendezvenyeket-szervezni-hetfotol/?fbclid=IwAR3heeW0X5S-cWi5MHProbQDy0GcSzB6umcu9SHz0Tq0LKjAPtonyLxbaoI

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading