A Károlyi-kastély volt a helyszíne ma a Nagykároly környéki Natura 2000-es területek biodiverzitás-megőrzését és kezelését célzó projekt zárókonferenciájának.

A „Biológiai sokféleség megőrzésének kezelési tervezése a Natura 2000 területeken ROSPA0016″-es névvel ellátott projektet a Codrii Sătmarului Erdészeti Egyesület valósította meg.
A projektet Mihaela Nuna projektmenedzser és Balogh Sándor, a Codrii Sătmarulu Erdészeti Egyesület vezetője mutatta be.
Az eseményen részt vett Pataki Csaba a Szatmár Megyei Tanács elnöke is, aki beszédében kiemelte a környezet védelmének és megóvásának fontosságát, illetve a cél eléréséhez világos stratégiák szükségességét hangsúlyozta.
A ma hivatalosan is lezárult projekt a Nagykároly környéki természeti területek védelmét és megőrzését célozza, hangsúlyt fektetve minden érdekelt szereplő aktív bevonására: helyi közösségek, közintézmények, üzleti környezet, civil szervezetek stb. révén.
A most véget ért pályázat értéke 11 715 000 lej volt, s ez az összeg magába foglalta mindazt, amit az ide tartozó 48 ezer hektáron fel kellett mérni és leltárba venni: úgy a kétéltűeket, mint a növényeket és emlősöket.
Három természetvédelmi területről beszélhetünk: az első kettő az Érmelléket és a nagykárolyi síkságot magában foglaló növényvédelmi terület, a harmadik a kettőt átfogó madárvédelmi terület. Ezek két megyére, Szatmárra és Biharra vannak elosztva. A természetvédelmi terület hatvan százaléka Szatmár, negyven százaléka pedig Bihar megyében van. A két növényvédelmi terület Nagykároly környékén van, és felöleli az egész Érmelléket, a madárvédelmi területhez hozzátartozik a majtényi halastó, a bobáldi terület. Vannak részleges és százszázalékos Natura 2000-es területek. Ilyen a kőrösi és a csanálosi erdő, a mezőfényi homokdűnék, a szaniszlói vermesi láp, a szalacsi hideg völgy és az Érsemjén mellett lévő ezüstperjés rezervátum.


You must be logged in to post a comment.