A magyar iskolaválasztást népszerűsítő programot szerveztek a Rákóczi Szövetség támogatásával a Multifunkcionális Központban. Az „Ovinapra” gyermekek, szülők, pedagógusok egyaránt érkeztek.

„Ez a délután több volt, mint egy előadás vagy szórakoztató tevékenységek. Gyermeki mosolyok, tiszta hangok, összefogás és szívvel-lélekkel végzett munka találkozott, hogy emlékeztessen bennünket arra, mi az anyanyelven való tanulás igazi üzenete. A nagykárolyi pedagógusaink elhivatottságára, partnereink támogatására, a családok bizalmára most is számíthattunk. Így vált ez az esemény valódi közösségi ünneppé. A kultúra, az értékteremtés és az összetartozás szellemében – ahogyan azt a Rákóczi Szövetség küldetése is hordozza – minden mozdulat, minden dallam, minden elhangzott szó a szeretetről és az együtt gondolkodás erejéről szólt. Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek az eseménynek!”- foglalta össze, Héb Ildikó igazgatónő.
A szervezők köszönetüket fejezik ki a Rákóczi Szövetség, Nagykároly Polgármesteri Hivatala, a Multifunkconális Központ, dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó és egyetemi oktató, a Rekettye Kulturális Egyesület, a nagykárolyi magyar tagozat óvodapedagógisai és bölcsődei óvónői, az előkészítő osztályt kezdő tanító nénik, a nagycsoportos óvodások szüleik számára a nyitottságért és a segítségért.
Köszönet illeti a nap támogatóit: Rákóczi Szövetség, a kálmándi Larisch Exim kft-t, a Rekettye Kulturális Egyesület csoportjait és a szociális étkezde munkatársait.


You must be logged in to post a comment.