Úgy tűnik, hogy a mezőgazdasági miniszter nem segítene minden romániai gazdálkodón, akiket negatívan érintett az országba érkező olcsó, Ukrajnából származó gabona.
Magyar Lóránd parlamenti képviselő hivatalos levélben intézett kérdéseket Petre Daea mezőgazdasági miniszterhez, ezzel felhívva a miniszter figyelmét arra, hogy a nagy mennyiségű, Ukrajnából érkezett búza miatt károsult gazdákat segítő rendelet diszkrimináló, igazságtalan. A parlamenti képviselő álláspontja szerint minden károsultat megilleti a segítség.
A kormányhatározat ugyanis, az olcsó import-búza miatt bajba jutottak kártalanítása kapcsán kikötötte, hogy csak azok kaphatnak kártérítést, akiknek 2023. február 1-jén még a raktárban volt a megtermelt gabona. Az, aki a termést február 1-je előtt értékesítette, már nem jogosult támogatásra!
„A meghatározott referencia-dátum alaptalanul diszkrimináló: gyakorlatilag hátrányba kerülnek azok a gazdálkodók, akik kénytelenek voltak február 1-je előtt eladni termésüket, azokkal szemben, akik elraktározták azt. Pedig az ukrán gabona okozta piaci helyzet mindenkit érint” – mondja Magyar Lóránd.
A képviselő álláspontját erősíti az a tény is, hogy a gabona árzuhanása jóval 2023. február 1-je előtt érzékelhető volt. A statisztikák tanulsága szerint az Európai Unióban az árcsökkenés már 2022. nyarán megkezdődött, 2022. szeptembere és 2023. januárja között a gabona ára 60 százalékot esett. „Ilyen körülmények között a gazdálkodók, félve a további árcsökkenéstől, eladták a termésüket, de voltak olyanok is, akiknek egyszerűen tőkére volt szükségük, emiatt értékesítették készleteiket” – magyarázza Magyar Lóránd.
A politikus a miniszterhez címzett levelében két dologra kérdez rá. Egyrészt arra, hogy milyen alapon állapították meg a február 1-jei referenciadátumot. Másrészt afelől érdeklődik, hogy a miniszter – a fentebbi adatok ismeretében – megalapozottnak tartja-e a különbségtételt a készleteiket eladó és a készleteiket raktározó gazdák között.
Közlemény
You must be logged in to post a comment.