Magyarok kenyere

A Partiumi Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület felhívása.

A „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében Magyarországról és a környező országok magyarlakta településeiről ajánlanak fel búzát a gazdálkodók, melyet lisztté őrölve a Kárpát-medencében élő hátrányos helyzetben lévő magyar gyermekek, családok ellátására ajánlják fel a szervezők. A Magyar Örökség Díjas program szervezését és lebonyolítását immár több éve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyarok Kenyere Alapítvány végzi.

Nekünk magyaroknak szerte a világon közös a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is. „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” – áll Pál Apostolnak a Korintusbeliekhez írt levelében. Meggyőződésünk, hogy amint a keresztények Krisztusban mint kenyérben egyesülnek egy testté, úgy válunk mi magyarok egységgé a Magyarok Kenyerében – áll a gyűjtést szervezőknek a közleményében.

A „Magyarok Kenyere” programban először vesz részt és gyűjt több megyében is – Szatmár, Bihar, Szilágy és Máramaros megyékben – a Partiumi Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület. A tavalyi esztendőben csak Szatmár megyében hirdettünk gyűjtést, melynek eredményeképpen 4560 kg búzát sikerült összegyűjteni. A 3150 kg lisztet a Máltai Szeretetszolgálat, az Oikodomos Alapítvány és a Borókagyökér Egyesület kapta.

Továbbá a Nagykárolyi és Szatmári Református Egyházmegye 34 gyülekezetének ajánlottunk fel úrvacsorai kenyeret Újkenyér ünnepére. Ily módon – még ha képletesen is – még több ember részesült az adományokból. Ezt a felajánlást az idei évben is megtesszük.

Az Összetartozás évében a rendezvény üzenete az összefogás és a magyarok közötti szolidaritás fontossága. A tavalyi esztendő mind a felajánlott búza (közel 800 tonna), mind a szétosztott liszt (472 tonna), mind az adományozók számában (több mint 5700 felajánló) rekordot hozott, ami jelzi a magyar gazdálkodók elkötelezettségét és egységét. Az adományozással mintegy 80 ezer gyermeket segítettek hozzá a napi betevő falathoz.

„Valljuk, hogy a világ magyarsága a közmondás szavaival élve «egy kenyéren van», amely – a 15 millió magyart szimbolizálva – 15 millió búzaszemből áll össze a nemzet testévé, és amelynek kovásza az összetartozás. Minden jószándékú honfitársunk segítségét várjuk és köszönjük, hiszen ennek nyomán írhatjuk tovább együtt a Magyarok Kenyerének, ennek a valódi, és a maga nemében egyedülálló Kárpát-medencei sikertörténetnek a lapjait” – áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményében.

Kovács Szabolcs István elnök
Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület

Nagykároly vidékén a következőknek adhatjuk át a búzát:

Gencs – Joó Csaba, Piskolt – Kovács Endre, Kálmánd – Ritli Vilmos, Mezőpetri – Békési Arnold, Csanálos – Schontal szövetkezet, Kismajtény – Böszörményi István, Nagymajtény – Molnár Krisztián, Kaplony – Agro Heveli.

magyarok