Mintegy két héttel ezelőtt került sor a nagykárolyi lutheránus-evangélikus gyülekezet 200 éves templomának újraszentelésére. A különleges rendezvény apropóján egy könyv is megjelent, ami az evangélikusok történetét mutatja be. A kiadvány szerzőjével, Makay Tamással beszélgettünk.
A nagykárolyi születésű, jelenleg Budapesten élő építész, Makay Tamás, ugyanis több éves kutatómunka után „Confessio – Konfirmáció, a Nagykárolyi Evangélikus Gyülezet 200 éves temploma” címmel foglalta össze a helyi evangélikusok koránt sem izgalmaktól mentes történetét. A könyv, amellett, hogy építészeti és művészettörténeti szempontból részeltesen bemutatja az evangélikus templomot, számos olyan érdekes történetet is tartalmaz, amiből kitűnik a helyi gyülekezet – ami az egyik legkisebb lutheránus közösség – tenni és megmaradni akarása. A könyv bemutatását követően, a szerző készségesen válaszolt a neki feltett kérdésekre.
– Régen elköltözött már Nagykárolyból, meséljen kicsit az életútjáról.
– Nagykárolyban születtem, evangélikus családban. A gimnáziumi éveim alatt kerültem el a városból, ugyanis a tanulmányaimat Nagyváradon folytattam, majd később Temesváron és Bukarestben végeztem építész szakon. A diploma után két évet gyakornokoskodtam Szatmárnémetiben, majd úgy döntöttem, hogy Magyarországon szeretném tovább folytatni a munkát. A családom egy része akkor már az anyaországban élt, tekintve, hogy az 1940-es fordulatok után a család ketté szakadt: egy része maradt Romániában, a másik része pedig Magyarországra költözött. Hozzájuk csatlakoztam én is, mint fiatal építészmérnök. Sikerült elhelyezkednem a szakmámban, tervezéssel foglalkoztam, majd később saját tervező és ingatlanfejlesztési céget alapítottam.
A gyökereim mindig is fontosak voltak számomra, soha nem felejtettem el, hogy honnan érkeztem, ezért is vállaltam el a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom és a sepsiszentgyörgyi unitárius templom tervezését, valamint az a megtiszteltetés ért, hogy én tervezhettem meg a nagykárolyi Kertvárosi Református Templomot is. Magyarországon úgy műemlékvédelemmel, mint új épületek tervezésével és kivitelezésével is foglalkoztam a közelmúltig. Mivel jómagam már a 70. életévembe léptem, a cégvezetést a feleségem és a gyermekeim vették át.
– Szakmáját tekintve rengeteg más témáról írhatott volna, Ön mégis egy kicsiny közösség történelmét vetette papírra. Miért?
– Én gyakorló evangélikus vagyok, egy fontos szelete ez az életemnek. Egyik alkalommal – körülbelül 40 évvel ezelőtt – egy nagyon kedves és nagy tudású Ybl-díjas építész kollégám, aki annyi idős volt akkor, mint én most, azt mondta, hogy ő mindig is nagyon szeretett volna templomot tervezni, de neki nem adatott meg és milyen nagy erény egy építésznek, ha templomot tervezhet. Véleményem szerint annak adatik meg, hogy egy szakrális teret álmodjon meg, akinek van egy belső indíttatása, hite mindehhez.
Apai nagyanyám oldaláról erős evangélis családba születettem bele: lelkészek és evangélikus tanítók a felmenőim. Mai napig tagja vagyok evangélikus gyülekeztnek, viszont az itthoni, a nagykárolyi evangélikus gyülekezet mindig is az alapot jelentette számomra. Itt alakult ki az értékrendem. Ezért úgy gondoltam, hogy mindenképp meg kell örökíteni ennek a templomnak és a közösségnek a történelmét, míg még nem késő.
– Meséljen kicsit az alkotói folyamatról, ütközött valamilyen nehézségbe a kutatómunka során?
– Mint kiderült már, a könyvírás nem az én szakmám. Szerintem ez a tény rám pozitívan hatott, mert nem éreztem semmiféle megfelelési kényszert az írással kapcsolatban. Persze, szerettem volna minél olvashatóbban és érthetően fogalmazni a könyvben, de nem volt rajtam semmilyen plusz nyomás.
Buktatóként talán azt említeném meg, hogy kezdetben szerettem volna ennek a kicsi gyülekeztnek az életét beemelni Magyarország nagy történelmi vonulataiba, viszont rá kellett jönnöm, hogy ez nekem nem fog sikerülni, túl nagy kutatómunkát igényelne, ami meghaladja az én képességeimet. Ezért ezt a szálat teljesen elengedtem. Talán ez volt az egyetlen, ami gondot okozott. Egyébként nagyon nagy élvezettel kutattam a forrásanyagokat. Olyan információhalmazra bukkantam, ami megmutatta ennek a gyülekeztnek az erejét. Ezt pedig úgy éreztem, hogy mindenképp rögzítenem kell, hogy mindenki lássa, mindenki tudja, mennyit ér a tenni akarás és az összetartozás, még akkor is, mikor a helyzet reménytelennek tűnik.
Közel két évet vett igénybe az írási és a kutatási folyamat. Nagy segítség volt, hogy az evangélikus levéltár anyagának nagy része digitalizálva van, így könnyen hozzá tudtam férni otthonról is.
– Milyen érzés volt délelőtt részt venni az újjáavatási ünnepségen, aminek fényét az Ön könyve is emelte?
– Úgy gondolom, hogy az ünnepség fényét nem az én alkotásom emelte, hanem maga az egész közösség. A délelőtti ünnepségnek rendkívül emelkedett hangulata volt, ami annak volt köszönhető, hogy Románia valamennyi gyülekezetéből érkeztek Nagykárolyba evangélikus testvérek, akik több száz kilométert utaztak, hogy együtt örüljenek ezzel parányi gyülekezetettel. A nagykárolyi gyülekezet az evangélikus egyházunknak a legkisebb közössége.
Az istentisztelet alatt azok a hangsúlyok, amelyeket szerettem volna érzékelni, és amiért nagyon szerettem volna, hogy ez a mű megvalósuljon, azokat mind meg tudtam élni. Külön köszönet illeti a sepsiszentgyörgyi gyermekkórust, akik bámulatos előadással örvendeztettek meg minket. A sepsiszentgyörgyiek, Zelenák József egykori nagykárolyi lelkipásztor – ő jelenleg Sepsiszentgyörgyön szolgál – által érkeztek Nagykárolyba.
– Mik a tervei a jövőre nézve, szeretne-e még írni valamit, akár nagykárolyi vonatkozásban?
– Azt szokták mondani, hogy ebben a korban már minden építésznek illik, hogy legyen egy saját ars poetica-ja, egy saját építészeti művészetfilozófiája a szakmáját illetően. Ha ezt nem írja le, akkor sosem fogja senki megtudni, hogy mi az. Én, ha a saját szakmai utamat szeretném feltárni, akkor természetesen Nagykárolyból kell indulnom, ahol egykor az én Makay őseim megteleptek és egy tisztes ipart hoztak létre. Az egyszerű mesteremberekből céhvezetők, majd vállalkozók lettek. Ezzel a témával érdemes lenne foglalkozni, de ez egy sokkal többrétűbb kutatást kíván. Meglátjuk mi lesz belőle…
Lang Gyopárka
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.