Március 25–29. között tartották meg a Mesterségek Hete rendezvényt a nagykárolyi Iuliu Maniu Szaklíceumban. Az alkalom célja a szakképzési lehetőségek bemutatása volt.
Az elmúlt hét folyamán számos nagykárolyi és vidékbeli általános iskola végzős diákja látogatta meg a szaklíceumot, annak tantermeit, szaktermeit és laboratóriumait. Tájékoztatást kaptak a jövő tanévtől induló szakképzésekről.
Az iskola tanárai és diákjai különböző tevékenységek által vezették be a vendégeskedő tanulókat az egyes szakmák rejtelmeibe. Ezáltal a végzősök eligazítást kaptak a továbbtanulást illetően. Részt vehettek sütemények és sós sütemények készítésében, hústermékek gyártásával kapcsolatos videót nézhettek meg, majd meg is ízlelhették a finom falatokat. Az iskola diákjai amerikai palacsintával (pancakes), házi készítésű lekvárokkal és saját készítésű pizzával, belga gofrival kedveskedtek a látogatóknak.
Ezeken a tevékenységeken kívül interaktív standok várták a diákokat, itt a helyi vállalkozók, így a Varga Quattro Kft., a Pásztor Hús Kft. termékei várták a nyolcadikosokat és kísérőiket. Ezen cégek biztosítják a diákok gyakorlati képzését.
A tevékenységeket az iskola igazgatója, Micovschi Adrian, aligazgatója, Oprea Dorina és Ciucoș Monica, Miclea Ramona, Nevezi Ștefan, Pop Erik, Nuna Mihaela, Sanislai Terézia szaktanárok irányították.
Az iskola jövő évi beiskolázási terve:
2 líceumi osztály (román tagozat):
1 gazdasági és 1 közélelmezés-turizmus szakon
4 szakosztály:
1 – pék–cukrász–tésztaipari terméket előállító szakon (14–14 hely román, illetve magyar tagozaton), duális képzésben, ami újdonságnak számít az iskolában és a városban is ezekben a szakmákban.
1 – szakács szakon (14–14 hely román, illetve magyar tagozaton)
1 – kereskedelmi dolgozó szakon (magyar tagozat – 28 hely)
1 – húsipari és haltermékeket előállító munkás szakon (magyar tagozat – 28 hely)
Ezeken kívül indul esti tagozat: 3 osztály (2 román és 1 magyar tagozaton), 1 – IX. osztály (román tagozat) közélelmezés–turizmus szakon, 2 – XI. osztály: automatizálás–elektronika profil (román tagozat)
és egy gazdasági osztály magyar tagozaton.
A posztlíceális képzés is tovább folytatódik az iskolában: 1 – előkönyvelő–-gazdasági és 1 – elemző–programozó témakörökben.
Tovább folytatódik a mesterképzés, az építészet–építőipari berendezések szakon.
Minden végzős nyolcadikost szeretettel várnak és bíznak abban, hogy az új profilokat megfelelő bizalommal fogadják a diákok és szüleik. Szeretnék, ha minden diák megtalálná a neki legmegfelelőbb szakmát, hogy élhető jövője legyen.
Közlemény


You must be logged in to post a comment.