Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére mutattak be szentmisét július 16-án a kálmándi Szent Anna-templomban. A legszentebb áldozatban a Szűzanyát a helyiekkel együtt ünnepelni Nagybányáról, Felsőbányáról, Szatmárnémetiből, Nagykárolyból, Mezőfényről és Kaplonyból is érkeztek zarándokcsoportok.
A szentbeszédet a falu szülötte, Linzenbold Szabolcs frissen szentelt diakónus mondta, a Szűzanya erényeire irányítva a hívek figyelmét. „Mi, akik a skapuláré vállruháját örömmel viseljük, legyünk egyszerűek és csendesek, csendben szolgáljunk szeretettel” – mondta. A szentmise felemelő momentuma volt, amikor a jelenlevők közül tizenketten kötelezték el magukat a Mária-tisztelet e formája mellett, és felvették a skapulárét.
A szentmisét szeretetvendégség követte, ahol lehetőség volt a finom ebéd elfogyasztása mellett tapasztalatcserére, a barátságok ápolására is. A következő éves találkozót 2017-ben a mezőfényi Szent Mihály-templomban tartják majd.
A beszámoló és a fotók készítője: Pálinkás Gabriella. Forrás: szatmáriegyházmegye.ro
You must be logged in to post a comment.