Másfél hónapon belül kezdődhet a kivitelezés

Két héten belül meghirdetik a Nagykároly és Kaplony közötti két vasúti átjáróról szóló projektet. A megtervezést és a kivitelezést együttesen hirdeti meg a romániai vasúttársaság — tudtuk meg Kovács Jenő nagykárolyi polgármestertől, akit tegnap tájékoztatott a vállalat regionális vezetője.

Mint ismeretes, a nagykárolyi elöljáróság nemrégiben a szállításügyi szaktárca vezetőjének itteni látogatásakor kérte, hogy végre oldódjon meg az amúgy lehetetlen és veszélyes állapot. A két település között ugyanis két vasútvonal húzódik, egyiknél sem túlságosan optimálisak a látási viszonyok — s ennek megfelelően számos baleset is történt ott. A szaktárca vezetője a helyszíni szemle alkalmával meg is ígérte, hogy még idén megvalósítják az átjárók fénysorompóval való ellátását. Azóta kiderült, hogy nem afféle kampányígéret hangzott el, hiszen — mint beszámoltunk róla — a vasúti társaság területi részlege a szállításügyi tárcától meg is kapta a modernizálásra szánt mintegy 3 millió lejnyi összeget. Ennek megfelelően még idén fény- és hangjelző berendezéseket helyezhetnek el, de lesz egy félsorompó is, illetőleg 20–20 métert felújítanak az megyei utakból is, továbbá a sínpárok közötti részt gumirozott felülettel látják el. Utóbbi munkálatokat természetesen összehangoltan végzik el a nagykárolyi Károlyi-kastélyt és a kaplonyi Szent Antal római katolikus monostortemplom közötti megyei út, szintén a mostani nyárra tervezett felújítási munkálataival.

Kovács Jenő nagykárolyi polgármester elmondta, úgy tájékoztatták, hogy a tervezés és a kivitelezés munkálatait közösen hirdeti meg a vasúti társaság. Elméletileg a június 15-ei határidő után 30 nappal nyertest lehet hirdetni (amennyiben nem lesz érvényes ajánlat, illetőleg nem lesz óvás), és utána kezdődhet a kivitelezés, a megvalósítás. Jó esélyt lát arra, hogy még ebben az évben megoldódjon ez az ügy — tudatta.

1