Őszinte nevetésben nem volt hiány a nagykárolyi MIK szervezte gyereknapon.
Talán kevesebben látogattak el a szombaton megtartott rendezvényre – legalábbis a korábbi évekhez képest. Esetleg közrejátszott az is, hogy újabban „dívik” gyereknapi rendezvényt tartani…
A lényeg persze korántsem ez, hanem az, hogy a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi szervezete által meghirdetett, a kastélykertben otthonra lelt alkalom délben megkezdődött. A Rekettye Kulturális Egyesület tagjai elméletis és mezőfényi leánykákkal közösen arcokat festettek. Szintén fiatal hölgyek kézműves foglalkozásokat tartottak a gyerkőcöknek, vagy éppen hajat fontak. A célkitűzés „mindösszesen” annyi volt, hogy hasznosan foglalják le a csöppségeket. Mutassanak nekik olyanokat, amiket talán még öreganyáik műveltek annak idején. Gumivár, ugráló, vattacukros, nyalókás is várt a nap főszereplőire, mi több, a Corvus Regia elnevezésű nagykárolyi íjászegyesület önkéntesei kicsiket és nagyokat megtanítottak a nyíllal való bánásra – persze igény esetén.
Sok-sok ügyességi játékkal készültek a MIK tagjai: kötélhúzás, zsákban futás, mocsárjárás, kerékpáros és futóverseny… Közben szólt a zene, és többen táncoltak is. A Transilvania Rádió nagykárolyi részlegének munkatársai, Doina Maceșan és Varga Szabi magukra vállalták az események felkonferálásának tisztét. A főszereplők zumbáztak is, mégpedig természetesen Bogival.
Több mint százötven gyerek kacagott ezen a rendezvényen, mely megtartásában a MIK-nek segített az Equus Lovasegyesület, a nagykárolyi önkormányzat művelődési központja stb. És ez a fontos! Igaz, arról is szót kell ejteni, hogy jelenleg Nagykárolyban vagy belépődíjasan kell megtartani egy hasonló rendezvényt, vagy magánterületen, különben kisajátítják azok, akiknek az önfeledt nevetésre vélhetően ritkán van alkalmuk. Komoly kihívás az úgynevezett integráció Nagykároly számára is… Csizma Róbert MIK-elnök a gyereknapi ünnepség kapcsán így fogalmazott: „remélhetőleg jövőre többen többet tudunk majd nyújtani”. Remélhetőleg úgy lesz, viszont a mostani sem volt kevés.


You must be logged in to post a comment.