Második akar lenni

Felhívást intézett Viorica Dăncilă miniszterelnök Klaus Iohannis államfőhöz, hogy mielőbb nevesítsen egy új kormányfőt.

„A bizalmatlansági indítvány átment. A pártok összefogtak, hogy elfogadtassák, és néhány párttársunk is elárult bennünket. De nem gond, mi teljesítettük kötelességünket” — fogalmazott Dăncilă, miután a parlament 238 támogató szavazattal elfogadta a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt.

Hozzátette, az ellenzéknek haladéktalanul a parlament elé kell állnia egy új összetételű kormánnyal, Iohannis elnöknek pedig mielőbb ki kell neveznie az új miniszterelnököt.

Arra a kérdésre, hogy lemond-e kormányfői tisztségről, Dăncilă azt mondta, ha a bizalmatlansági indítványt elfogadja a parlament, a kormánynak „automatikusan” mennie kell.

Viorica Dăncilă kiemelte, továbbra is meggyőződése, hogy be fog jutni az államfőválasztás második fordulójába.

„Emlékezzünk csak vissza, hogy a PSD 2016-ban is ellenzékből jött, mégis nagyon jó eredményt ért el. Meggyőződésem, hogy az emberek összehasonlítást tesznek majd aközött, amit a PSD-kormány tett eddig, és amit az újonnan kormányra kerülők tesznek ezután” — fogalmazott.

Forrás: AGERPRES