Maximális telítettséggel működik a nagykárolyi kórház

Megyei szinten a legnagyobb COVID-kórházként van számon tartva a nagykárolyi, mely sajnos a gyógyulási statisztikák számadatainak tekintetében, nem szerepel annyira fényesen. Fontos tudni, hogy Nagykárolyba a legsúlyosabb esetek kerülnek és a statisztikai adatok fényében, ez semmi jót nem jelent – hangsúlyozta ki Várna Levente, a helyi önkormányzat keretében működő, Tanügyi és Egészségügyi Igazgatóságának vezetője.

 

„Sajnos a kialakult helyzet miatt felértékelődött a Nagykárolyi Városi Kórház szerepe, hiszen ismételten COVID-kórházzá nyilvánították az intézményünket. Nagyon visszatetsző az, hogy a médiában folyamatosan a mi kórházunk fotójával illusztrálják a pandémiás halálozási adatokat, hiszen ez a helyzet nem egyszerűsíthető le ennyire. Elég sok, súlyos esetben lévő páciens érkezik hozzánk, de sokan szerencsére gyógyultan távoznak. Azzal gondolom nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, hogy aki az intenzív terápiás részlegre kerül, azt eleve gépekkel tartják életben és sajnos az ott kezeltek jelentős része nem gyógyul meg.

Pusztán a nagykárolyi kórházban dolgozó egészségügyi személyzet számlájára írni mindezt, véleményem szerint nem igazságos, hiszen a súlyos állapotban lévő betegek a megye egész területéről érkeznek, s azért hozzák ide őket, mert máshol nem tudják számukra biztosítani a megfelelő felszerelést”- mondta az igazgató.

A nagykárolyi intézmény telítettségével kapcsolatban, Várna a következőket mondta: „A kórházunk telítettsége szinte maximális. Sok a beteg, viszont kevés az egészségügyi személyzet. A probléma fő forrása az, hogy a kórház dolgozóinak egy része nem hajlandó bemenni dolgozni. Vannak, akik már a pandémia kezdete óta folyamatosan dolgoznak – s nekik ezért nagyon hálásak is vagyunk -, azonban nagyon sok esetben történnek visszásságok: sokan vannak, akik otthon ülve, különböző mondvacsinált indokokkal mindent elkövetnek, hogy a kórháznak még a közelébe se kelljen menniük.

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy jogilag nem áll semmilyen eszköz a kezünkben, hogy ennek a jelenségnek gátat szabjunk.”

„Felszereltség és tisztaság szempontjából úgy vélem, hogy a kórházunk rendben van. Az önkormányzat is támogatja az intézményt: kétszer is utaltunk pénzt a kórház számára, amiből az intézmény vezetősége megvásárolhatta azokat a felszereléseket, amikre leginkább szükségük volt. Kissé morbid hangzású, de sajnos, tanácsi határozat született arról is, hogy kórház halottasházának bővítésére is áldozzunk.

A döntés amiatt volt indokolt, mert többször megtörtént, hogy ha egy családtag elhalálozott a koronavírus miatt, akkor a rokonság is karanténba került, így nem volt lehetőségük a temetéssel kapcsolatos ügyek intézésére. Ezért amíg a karanténkötelezettségük lejárt, addig az elhunytat tárolni kellett valahol. Ez indokolta azt, hogy háromról kilencre növeltük a kapacitást.

Ami a fogyóeszközöket és a kórház gyógyszerellátását illeti, annyival rendelkezünk, amennyit küldenek nekünk. Nem csak helyi szinten probléma mindez, a jelenség országosan tapasztalható. Kevesek az adagok amiket kiszabnak egy adott kórház számára, így nekünk is azzal kell gazdálkodnunk, amink van. Tapasztalataink szerint, a betegek többsége az oxigénhiány miatt kerül kórházba. Szerencsére az intézményünk oxigénellátottsága jó, ez a fogyasztáson is látszik, hiszen hetente 5000 köbméter oxigén fogy el a kórházban. Ez nagyon sokat segít a betegek felépülése szempontjából.

Hogy valami jóról is beszámoljak, elmondanám, hogy az eddigi adatok azt mutatják, hogy a nem súlyos tünetekkel bekerülő betegek nagy többsége gyógyultan távozik az intézményből. Reméljük, hogy jövőre, ha a vakcina hozzánk is elérkezik, végre túl leszünk ezen az emberpróbáló időszakon”- mondta az igazgató.