Még mindig vannak át nem vett utalványok

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közösségi felületén megjelent közleményben foglaltak szerint, továbbra is várják azon személyeket, akik jogosultságuk ellenére sem vették még át immunizálásért járó utalványaikat.

Megkérjük azokat a személyeket, akik a nagykárolyi oltóközpontban – a Iuliu Maniu utca 21. szám alatt – oltakoztak, és még nem vették át az ezért járó utalványokat, hogy 2022. augusztus 1-ig tegyék ezt meg az említett címen. 2022. augusztus 1. után ugyanis a nagykárolyi oltóközpont bezár.

Az oltási utalványra azok jogosultak, akik 2021. szeptember 3. után vették fel a Pfizer vakcina második adagját, vagy a Johnson vakcina egyetlen dózisát. A harmadik adag vakcináért nem jár utalvány!

A jelentkezőknek a következő dokumentumokkal kell rendelkezniük: az oltóközpont által kiállított igazolások, NEM a QR kódos elektronikus oltási igazolás. Ezen dokumentumok bemutatása nélkül nem adják ki az értékjegyeket”- olvasható a közleményben.