22.1 C
Nagykároly
2026. 09. 03.

Még Piskolton sincs piskolti dinnye!

A burgonyát már árulják a helyi termesztők, jelenleg 2,5–3 lejbe kerül a „földialma”.

A rossz, a hideg, esős idő nem tett jót a piskolti dinnyének sem — tudtuk meg Kovács Endrétől, a község alpolgármesterétől. Mint érdeklődésünkre elmondta, amennyiben innentől kedvező lesz az időjárás — ami a dinnyetermesztők számára a jó, kiadós kánikula — akkor leghamarabb két hét múlva juthatunk hozzá a megye legfinomabbjának mondott dinnyéihez.

1

Megtudtuk azt is, hogy maga a termés, annak a minősége és mennyisége jónak ígérkezik, csak az a fontos, hogy a továbbiakban sokat ragyogjon a Nap. Ugyanis a meleg édesíti meg a dinnyét — fejtette ki.

Kovács Endre piskolti alpolgármester még tavaly hívta fel a figyelmünket arra a furcsa tényre, hogy ugyan Piskolton még nem érik a dinnye, de Szatmárnémetiben, Tasnádon már hirdették a friss, ropogós „piskolti dinnyét”. Persze azok a görögdinnyék (Citrullus lanatus) valahol délen láthatták meg a napvilágot (ha megláthatták…). Éppen ezért jó tudni: teljes biztonsággal csak és kizárólag Piskolton kapható az igazi piskolti dinnye!

„Ahogy megyünk visszafele, Nagykároly fele, Petri határában, ott mindenki saját, piskolti dinnyét árul” — biztosította annak idején. Egyébként elmondása szerint már ebben a zöldségtermesztéséről híres faluban is egyre kevesebben foglalkoznak ezzel. „Egyre kevésbé éri meg” – fejtette ki a magyarázatot: „ezelőtt 10–15 évvel volt 100–150 hektárnyi dinnyeföld a határon, ma nem haladja meg a 20 hektárt.”

Európai támogatás amúgy nem jár a dinnyetermesztésre, hanem ugyanaz, mint a szántóföldre. A gazdáknak nincs lehetőségük eladni a termést. — „Nem tudják értékesíteni!” — tudatta. A nagykereskedelmi piacot elárasztják az olténiai dinnyével, leviszik az árakat, s mire a piskoltiak ott vannak, már nyomott áron lehet csak eladni. A vásárlók persze nagyon — talán túlzottan is — árérzékenyek. A minőséget, a frissességet, az ízt kevésbé tartják fontosnak…

Jelenleg leginkább burgonyát árulnak a piskoltiak a portáik előtt, a főút mentén. Páran a paradicsomot is… A burgonya 2,5–3 lejbe kerül — kilogrammonként. S mindennek fejében: ízében páratlan — állítják a helyiek. Tavaly valamennyivel olcsóbb lehetett ebben az időszakban — emlékszik vissza a községi vezető, érzése szerint a kedvezőtlen, hideg időjárás miatt szerényebb a termés, és így emelkedett az ár.

2

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading