Megállítani az embereket

Teodora Delia Păcurar nagykárolyi költő egy szigetre távozik. Úgy érzi, nem székcipeléssel lehet érdemi dolgokat letenni a képzeltbeli asztalra. Még az is lehet, hogy igaza van. Hiányolni fogom a Humans of Carei kezdeményezését. És verset is rég írt már…

– Miért mész el?

– Mert ez a város abszurd és nagyon szomorú módon elutasítja a minőségi kultúrát, a kulturális szakembereket pedig szemmel láthatóan marginalizálja és kineveti. A rendszer visszautasítja az intellektuális, művészi és spirituális kezdeményezéseket, és foggal-körömmel ragaszkodik egy értelmetlen, üres formához, amelyre fölösleges pénzeket költenek. Károlyban három hónapig egy kulturális intézményben dolgoztam, és a legfőbb tevékenységem a székcipelés volt. Nem szívesen megyek el itthonról, de én ezt az állami bohóckodást se folytatni nem fogom, se bátorítani.

– Hova mész?

– Egy szigetre.

– Ott jobb lesz?

– Lehet, hogy igen.

– Melyik volt a kedvenc interjúalanyod?

– Az utolsó, amelyik még nem jelent meg.

– Kellemetlen is lehetett olykor. Gondolom, volt olyan, hogy kérdeztél valakit, de nem válaszolt…

– Volt, és igen, néha kellemetlen, mikor nyitni próbálsz az emberek felé, ők pedig továbbra is azt választják, hogy magukba zárkózzanak. Ebből a szempontból a Humans of Carei nekem is kihívás volt, mert néha én is félénk vagyok, tehát segített abban, hogy én is nyitottabb legyek, hogy megállítsam az embereket. Ha jól értettem, sokan azok közül, akiket megállítottam, megijedtek a nyilvánosságtól. Voltak többen, akik szívesen válaszoltak, de nem akarták, hogy a fényképük is megjelenjen. De a legtöbb fiatal pozitívan viszonyult a kezdeményezéshez.

– Milyenek voltak a visszajelzések? Csak protokollárisak (jaj, de jó, végre stb.), vagy volt érdemi is? Pl. segített valaki? Készített valaki interjút? Ki fordította az interjúkat magyarra?

– Meglepően sok jó visszajelzés volt, aminek nagyon örültem, és amelyek igazán arra bátorítottak, hogy folytassam, mert végülis ez az egész projekt nekünk szólt, károlyi embereknek, és nem csak nekünk, hanem bárkinek, aki többet akar kóstolni a károlyi légkörből. A fotókat és az interjúkat saját magam készítettem, a Gróf Károlyi Alapítvány fényképezőgépével. Minden magyar fordítást Fischer Botond barátomnak köszönhetünk.

– Mikor írtál utoljára verset?

– Talán egy hónappal ezelőtt.

– Írj egyet a Humansról, és küldd el, megjelentetem.

– Ok, majd megírom, és mikor kész lesz, elküldöm.

Megyeri Tamás Róbert

Előző cikk
Következő cikk