Motivációs és kommunikációs tréningen vett részt a Kalazanci Szent József-iskola diáktanácsa. Színes, érdekes programokba és előadásokba kapcsolódhattak be, ezáltal bővíthették tudásukat és vezetői készségeiket.
Hétfőn és kedden kerültek megrendezésre ezek a motivációs napok, Erdődhegyen, a Helga Winter nevet viselő közösségi házban. Két kísérőtanár, Kocsis Aliz igazgató és Sopronyi Roland vezetésével, 25 gimnazista vágott neki az interaktív programnak, amelynek megvalósítását egy sikeres pályázaton keresztül a Communitas Alapítvány támogatta.
A programok közvetlen, családias hangulatban teltek. Miután a diákok bizalomnövelő játékokon és a csapatszellemet erősítő foglalkozásokon vettek részt, a csapat egy összeszokott közösséggé vált. Így kezdték el a tanulást és a közös munkát. Első körben Sajtos Norbert nagybányai vállalkozó tartott komplex előadást a motivációról, a célokról és azok eléréséről, a sikeres fiatalokról, a csoportmunkáról, a vállalkozásokról, a munkáról és a közösségépítésről. A szünetekben pedig a diákoknak lehetőségük volt különböző motiváló és a vezetői készségeket fejlesztő gyakorlatokban részt venni. A napot az esti közös pizzázás és egy film nézése koronázta meg, ám most sem tértek el a szervezők a témától, a Végtelen hit című film ugyanis szintén a motivációról és az önfejlesztésről szólt, a diákok számára ugyanis a legnagyobb motivációt az Istenbe vetett hitük jelenti, amelyet próbálnak hétköznapjaikban is megélni.
A keddi nap is eseményekben gazdagan telt. Indításképpen újra előkerültek a bizalom- és csapatjátékok, majd a résztvevők belekóstolhattak a rendezvényszervezésbe. Kiscsoportokba szerveződve több programtervet is kidolgoztak – mint például adventi vásár és szociális adománygyűjtés, diáknapok vagy interaktív nyíltnap az érdeklődők számára –, amelyeket a mostani tanévben meg is valósíthatnak. A képzést Sopronyi Roland tanár kommunikációs előadásával zárták, ebben a nonverbális jelekről és a testbeszédről, a kommunikáció fajtáiról és az emberismeretről tanulhattak. Emellett a légzéstechnikákról és a figyelemfelkeltésről is szó volt.
Végül a motivált és lelkes fiatalok hazajöttek, hogy tevékenységüket az iskola falai között folytassák és céljaikat együttes erővel és sikerrel érjék el.
Kocsis Anett
X. B osztályos tanuló
You must be logged in to post a comment.