Megkaphatják a telkeiket

„Több hónapos, de az igazsághoz közelebb áll az, ha több éves várakozás után találkozok az Állami Birtokok Ügynöksége (románul: Agenţia Domeniilor Statului) vezetőjével” — nyilatkozta Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. Mint megtudtuk, bukaresti útja egyik fő célkitűzése, végre előmozdítani a sok-sok éve kialakult áldatlan helyzetet.

Az elöljáró ekként vázolta fel a nagykárolyi tényállásokat: „mindhiába van egy érvényes bírósági döntés, amely kimondja, hogy a helyi fölosztóbizottság határozata, amit később a megyei hasonló bizottság is jóváhagyott 15, sőt, annál is több évvel ezelőtt, továbbra sem adják át a bukarestiek a területeket. Én azt remélem, hogy a bírósági határozat, a helyi és a megyei bizottsági döntését végre fogjuk tudni hajtani” — ismertette a részleteket Kovács Jenő. Mint kifejtette: Nagykároly esetében ez 6 hektárt jelent, amelyre több mint húsz szőlősgazda tart igényt. Ezeket a területeket 17 esztendeje kiosztotta a földosztó bizottság — elméletben. „Most azt szeretnénk, véghez vinnénk azt az ügyet” — összegezte a polgármester.

kovacs jeno