Mégse nyit a városi strand

Augusztus elejére ígért választ a működtető azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy lehet-e idén nyáron pihenni a nagykárolyi strandon. A cég képviselőjével egyeztetett is az ügyben Kovács Jenő polgármester.

„Több fontos egyeztetés során latolgattuk a strand nyitására vonatkozó lehetőségeket és esélyeket a létesítmény működtetőjével. Természetesen nem hagyhattuk figyelmen kívül a koronavírus terjedésével kapcsolatos aktuális adatokat sem. Mivel azt tapasztaltuk, hogy a COVID-19 fertőzöttjeinek a száma az utóbbi időszakban jócskán megemelkedett az ország több északkeleti megyéjében, arra a következtetésre jutottunk, hogy mégsem támogatjuk a strandnyitást, a korábban tervezett augusztus 1-jei időponttól kezdve sem. Annak ellenére kockázatosnak tartjuk a strand nyitását, hogy Nagykárolyban és Szatmár megyében minimális az esetszám. Attól tartunk, hogy ha kinyit a strand, az olyan személyeket is vonz majd, akik esetleg tudtukon kívül is vírushordozók és önkéntelenül is terjeszthetik azt a városunkban. Nem csak a helyiek látogatják a nyári időszakban a strandot, sokan érkeznek Kolozs, Szilágy, Máramaros, Bihar és Beszterce megyékből is. Mivel augusztustól már úgyis lecsengőben van a strandidőszak, inkább a kevesebb kockázattal járó döntést hoztuk meg. Megértem, hogy nagyon sok nagykárolyi nem tudott elutazni nyaralni a kialakult helyzet okán és hogy szerettek volna legalább a strandon lazítani, ezért ez a döntés kényelmetlenül érinti őket, de remélem, megértik és elfogadják határozatunkat. Azt mondom, várjunk inkább egy évet, amikor a megfelelő biztonsági elvárások teljesítésével, nyugodtan nyithat a strand és önfeledten szórakozhatnak a kilátogatók. Addig remélem, a koronavírustól is megszabadulunk” – mondta Kovács Jenő polgármester.

„Nagyon komoly előkészületeket tettünk annak érdekében, hogy augusztus elsejétől kinyithassunk. Ahogy a polgármester úr is elmondta, tanulmányoztuk a koronavírus terjedését ismertető adatokat is és mi is azon az állásponton vagyunk, hogy kockázatos lenne a nyitás. Korábban is elmondtuk, nekünk a legfontosabb a hozzánk ellátogatók biztonsága, a nagykárolyiaké pedig különösképpen. Köszönjük szépen a megértésüket és a támogatásukat és bízunk benne, hogy a 2021-es szezonban találkozhatunk. Fontos terveink vannak a jövőre nézve, ezért reméljük, hogy mindannyian egészségben találkozhatunk, hogy együtt élvezzük a nagykárolyi strand által kínált élményeket” – mondta a Joy strand működtetésével megbízott cég képviselője.

Közlemény

19