Ismét pusztít a nagykárolyi Károlyi-kastély övező dendrológiai parkban a Selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis).
A gondnokság szerint a mostani immár a második, vagy a harmadik éve a kártevőnek. Az Észak-Kínában őshonos csőrösmolyféle a puszpáng (Buxus) nemzetség károsítója, a Kárpát-medencében gyakran ültetett örökzöld puszpángot (Buxus sempervirens) és kislevelű puszpángot (Buxus microphylla), valamint a nemzetség többi tagját egyaránt megtámadja. Károkat a táplálkozó hernyó okoz. Kezdetben csak hámozgatja a leveleket, azaz csak a levél egyik oldaláról rágja le a levél szöveteit, később teljesen elfogyasztja azokat, akár tarrágást is végezve a puszpángon. A rágáskép, a szövedék és a nagy méretű szemcsés ürülék miatt kártétele nem téveszthető össze más itteni puszpáng-károsítóval.
Eredeti élőhelyén évente 5, Európában általában 3 generációja van évente. A nőstények csomókban rakják petéiket a levelek fonákára. A kastélykert gondnokai megfigyelték, hogy a közepesméretű, szürkés lepkéje gyakorta nem azon a növényen látható, amelyre a petéit lerakja, hanem átszáll a szomszédos fákra, ahol nem lehet észrevenni. A kikelő hernyók a levelek hátoldalán, rejtőzködve élnek, pókhálószerű szövedékben vannak ekkor. Pár nap alatt kikelnek. Először csak hámozgatják a leveleket, majd a teljes levéllemezt elfogyaszthatják, erős fertőzöttség esetén csak a szárak és levélnyelek maradnak a növényen. A fejlett hernyók is nagyon kicsik, 3-4 milliméter átmérőjűek, alig pár centiméter hosszúak. Zöld-barna színűek, azaz teljesen belevesznek a környezetükbe. A bábozódáshoz készülve leveleket gyűjtenek maguk köré, ezeket lazán összeszövik, itt történik a bábozódás, ebből repülnek ki a lepkék.
A nagykárolyi jelenléte óta erősen megtizedelte a bokrokat a kastélykertben. Három-négynaponta permeteznek ellene. A gondnokok elmondása szerint azoknak, akiknek a kertjükben vannak bukszusaik, és azokon pókhálószerű szövedékek jelennek meg, ennek hatására pedig a növény napról napra szárad, érdemes mihamarabb permetezéssel védekezniük.
You must be logged in to post a comment.