Százezer Anziksz-megtekintés

Az nemrég indult Anziksz című online képeslap a napokban érte el a százezres megtekintésszámot, ami azt jelenti, hogy több mint 14 ezer egyéni felhasználó kereste fel. Ennek okán kérdeztem az ötletgazdát és szerkesztőt, Megyeri Tamás Róbertet az oldal sikereiről, terveiről.

– Miért indítottad ezt az oldalt? Mi volt ennek az alapja?
– Több okból gondoltam, hogy fontos ez. Közrejátszott az is, hogy elég gyakran van íráskényszerem. Volt olyan, hogy egy rendezvényen részt vettem, és szerettem volna tudósítani erről. És mivel nem volt olyan hely, ahová ezt célszerű megírni, fontosnak éreztem azt, hogy legyen olyan felület, amelyen a szakmaiságot betartó emberek – nem föltétlenül újságírók – ilyesmit leközölhetnek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy például Fülöp Csaba és te gyakran írtok az Anziksznak. Eredmény az is, hogy már az első hónapban vannak önkéntesek, akik komolyan veszik ezt, akiket el lehet küldeni egy-két interjú- vagy riportanyagért.

– A cikkek olvasottsága alapján milyenek a nagykárolyiak olvasási szokásai?
– Az internetes újságírás egyik nagy előnye a nyomtatott sajtóval szemben az, hogy látom, melyik cikket hányan tekintik meg. Igaz, nem azt látom, hányan olvassák el, hanem azt, hogy hányan nyitják meg. Vélhetően egy több tízezer jeles anyagnál, ha meg is nyitották az anyagot, nem azt jelenti, hogy el is olvasták. De legalább a lehetőség adott volt, legalább beleolvastak, látták a képeket. Ezért vannak a képek mindig alulra helyezve, hátha a szöveget görgetve bele-beleolvasnak a cikkbe. A legolvasottabb az Elméleti Líceum igazgatójával készült beszélgetés, hiszen mind az alany, mind pedig az iskola népszerű. A második legnézettebb anyag a Pap Gerhárddal készült beszélgetés: ez az anyag vélhetően azért népszerű, mivel a fiatalember arról beszél, hogyan szeretne játékkal pénzt keresni. Eleve az olvasók számítógép vagy okoseszköz útján olvassák az Anzikszot, a legtöbben pedig a Facebook-ozás mellett játékkal töltik az idejüket, innen az érdeklődés. A cikk sikere az előbbiekkel magyarázható. Emellett egy mosolygós csanálosi lánnyal készült cikk, valamint meglepő módon egy tasnádi pártrendezvényről készült beszámoló is igen népszerű.

– Mennyiben más ez a Nagykároly.ro hírportálhoz képest, amit egy ideig írtál? Mennyire számít ez annak a folytatásának és mennyire eltérő attól?
– Annak idején, amikor ide kerültem Nagykárolyba – ugyanis én nem innen származom –, nagy váltás volt számomra a nyomtatott sajtóról az internetes sajtóra átállni. Volt egy időszak, mikor nagyon sajnáltam magamat, de egészen hamar rájöttem, hogy az internetes felületnek az ismert hátrányok mellett előnye is van: sok képet, videót tudok feltölteni. Van, mikor egy eseményről sokkal életszerűbb beszámoló születhet az által, hogy van például mozgóképes összeállítás róla. A Nagykároly.ro-val kapcsolatban a Szatmár.ro-nak – amely alá az oldal tartozik – van egy stabil elképzelése arról, hogy hogyan kell kinézzen egy hírportál. Az Anziksz semmiképp nem akar hírportál lenni. Nem is föltétlenül az a cél, hogy minden esemény, minden hír megjelenjen rajta, inkább beszámoló, képeslap kíván lenni.

– Milyen szempontok szerint vannak összeválogatva a különböző anyagok.
– Eleve olyan emberek szólalhatnak meg az Anzikszon keresztül, akikre a város büszke lehet. Az eddig elkészült húsz-harminc interjú között van kettő-három, amely országos szintű sajtótermékben is megállná a helyét. Teljesen szubjektív alapon vannak a cikkek megválogatva: az Anziksz egy véletlen képeslap. Ahhoz, hogy mindent le tudjunk fedni, egy egész stáb kellene. Szerencsére Nagykároly és környékének gazdasági, kulturális, politikai élete eseményekben gazdag: ez azt vonja maga után, hogy stáb nélkül mindent átfogó lapot szerkeszteni nem lehet. Minimum egy ember kéne még, aki fő munkaidőben űzi ezt. Az Anziksz rendelkezésére nem áll ilyen stáb. Ezért törekszünk az érdekességeket lefedni.

– Hová tudna még fejlődni az oldal?
– Maradjunk a realitás szintjén: Nagykároly nem tud fenntartani még egy hírportált, ilyen már működik a városban. Az Anziksz mintegy kiegészítése akar lenni például a Friss Újságnak, a Nagykároly és Vidékének, a Nagykároly.ro-nak és egyéb sajtótermékeknek. Szubjektívebb, adott esetben lazább vagy komolyabb hangvételű, más jellegű felület kíván lenni. Ha mindenképpen kategorizálni akarnám, azt mondanám, olyasmi, mint egy hetilap a napilapok között. Míg a napilapban értesül a hírekről, hetilapot azért vásárol az ember, hogy az események hátterét is elolvashassa, utánanézzen bizonyos jelenségeknek.

– Mennyire engeded meg az Anziksznak, hogy esetleg blogfelületté váljon? Milyen határai vannak a szubjektivitásnak?
– Minden további nélkül van lehetőség szubjektív vélemények közlésére. A Szatmár megyei nyomtatott és online sajtóban túl sok a sablonszerűen megírt anyag, a panelszöveg. Én sem vagyok kivétel, de olykor igyekszem nem panelekben írni. Ilyen szempontból megengedett a szubjektivitás. Más az objektív sajtó és más a sablonszerűen megírt cikk.

– Milyen érzésekkel vágtál bele ennek az oldalnak a szerkesztésébe és milyen érzéseid vannak vele kapcsolatban most?
– Nem új nekem az ilyesmi, internetes újságfelületen dolgoztam az utóbbi öt évben. Körülbelül tudtam, hogy mire számítsak. Nem ért túlzott meglepetés. Már a második napon sikerült az ellenoldal reakcióját kiprovokálnom. Persze vannak pozitív reakciók is. Nyilván ez jó érzés az is, hogy Facebook-bejegyzésekben látom, hogy az oldalnak van visszhangja.

Kovács Péter Zoltán