Mesélő kövek

A torockószentgyörgyi várrom. Mindenki találkozott már a Lukács Evangéliumából ismeretes mondással, miszerint ha elhallgatnak az emberek, a kövek fognak megszólalni. Kövek, falak, romok, melyek elevenen őrzik történelmünket, és amik nem tűnhetnek el nyomtalanul a felejtés, vagy az enyészet örvényében.

Barangolásaink során többször látogattunk már elhagyott, omladozó épületekhez. Van valami furcsa varázsa annak, ahogyan az emberi kéz alkotta épületek harcolnak a lassan burjánzó, leigázó természet erőivel. Jártunk elhagyott bányavidéken, elnéptelenedett kísértetfaluban, most pedig Erdély egyik legimpozánsabb középkori várának, a torockószentgyörgyi várnak falai között sétáltunk.

 

Várrom magaslik a hegy csúcsán,

tiszteletet követelve magának.

Öregesen,

méltón néz le a Földre,

emberek hadára.

Az idő szele megtépázta már,

évek szállnak át felette,

de Ő megrendíthetetlenül áll,

nem engedve az idő vasfogának.

Mönich Krisztina

Fehér megyében, Torockószentgyörgy határában, a falutól alig két kilométerre található a legendás múlttal rendelkező várrom. A településtől nyugati irányban, 740 méter magas kristályos mészkőszirt tetején magaslik a vár, amely omladozó falainak ellenére még mindig tekintélyt követel magának. Már messziről látni lehet az útról, és legjobban a régi bejáraton, az aszfaltos útról jobbra térve közelíthető meg. Kiszélesített földes út ez, mely az emelkedőkön gyalogos ösvénnyé változik, kanyarogva lépcsőzetesen a domboldalon. Mindössze 200 méter a szintkülönbség, ami sokkal többnek tűnik, ha a Havas-patak síkságából kiemelkedő, a település irányában meredek oldalt nézzük. A várat a Thorotzkay család építette és birtokolta, s az évek folyamán jelentős szerepet játszott történelmünkben, mi több, magyar nemzeti öntudatunk erejének és kitartásának szimbólumává emelkedett.

A magyar népmesék misztikus hármas száma, s a nemzeti dalból jól ismert balsors kézen fogva kísérte a vár történelmét.

 

A vár kőmagja a XIII. század végén épült. A kornak megfelelő építési formában. A körülbelül 20 méter magas, négyszög alakú lakótorony szintekre osztva, ablakaival a Kőközi-szorosra való kilátással adta az alapot. Mivel a vár elsődleges célja a védelem volt, így a várat kibővítették. Ám ez a déli rész nagyobb helységekre volt bontva, ami a leírások alapján helyt adott lovagtermeknek és fényűző, erkélyes szobáknak is. Az ablakok a szemben lévő Székelykőre, illetve a településre néztek.

A Dózsa-féle parasztfelkelésben, 1514-ben a várat elfoglalják, feldúlják és felgyújtják.

A tűzre hivatkozva a Thorotzkay család új tulajdonlevelet kért. Ám amikor ezt megkapta, nem csak a várat, de a települést is minden lakosával; a bányákat és a földeket is tulajdonba kapták, aminek mintegy 300 éves perlekedés lett a végeredménye. A család a várat helyre állította, sőt kibővítette, erős várfallal zárta körbe. Ám miután támogatták a Rákóczi-féle „felkelést”, összetűzésbe keveredtek az osztrákokkal, akik 1703-ban nem csak szétlőtték, de fel is robbantották a várat. Ezután már nem állították helyre, inkább beköltöztek a faluba. De egyes elmondások szerint a vár raktárként szolgált még az 1848-as forradalom és szabadságharc idején is, amikor sikerült még egyszer, harmadjára is felgyújtani… Ezután már senkinek sem volt szüksége a romokra, 1860 az út felőli torony három oldala is leomlott. Mai napig ugyan szimbólumként, műemlékként tekintenek rá, de felújítás nélkül folytatja harcát a megmaradásért.

A gépjárművet a földes úton leparkolva, gyalogosan indultunk neki a szerpentines ösvénynek, mely szépen kanyarogva mutatja az utat a vastag várfal alá. A falban lévő hatalmas nyíláson hamar a vár belsejében találtuk magunkat. Bal oldalban, két bejáratra hasonlító, boltíves kőkeret alatt érkezünk a lakótoronyhoz, ami annak ellenére, hogy a legrégebben épült, a legjobb állapotban maradt meg. Falában egy kőtáblát találunk, nehezen olvasható szöveggel:

„A Thorotzkay család vára.

Építtette Thorotzkay Illés er-

délyi alvajda a 13. század végén.

Leégette br. Tiege osztrák tábornok 1703-ik évben.”

Déli oldalban lévő bejáratán belépve, azonnal két dolog vált szembetűnővé. Először is a bal oldalban található lépcsőmaradvány, amely a következő szintig vezetett. Illetve a falban található szabályos mélyedések, amik a szintek elválasztását jelzik. Ha jól megfigyeljük, amint beléptünk, máris a földszinti rész tetején állunk, vagyis a belső térbe gyűlt hulladék, mára eléri az egyemeletnyi magasságot. Ablakra utaló nyílásokat találunk, szintenként elosztva, melyek kövekből kirakott keretes formája még most is jól kirajzolódik.

A vár udvarából remek panoráma nyílik a közeli településre. Ez ihlette meg Gyulai Pált is Az óriásleányka megírásakor:

„E fényes, büszke várnak most csak romját leled

Lakói merre vannak, hiába kérdezed.”

Az egykori szobákból és erkélyekből semmi sem maradt. A megtépázott falak és a köztük tátongó ablakszerű nyílások csak következtetni engednek, hogy mi és hogyan helyezkedett el. A hiányos lépcsőkezdemény és vélhetően a robbantás által keletkezett üregek átjárhatóvá teszik a még megmaradt romokat. Kimagasodni csupán a toronyból maradt csúcsos szigony tud. Vigyázni elsősorban a burjánzó növényvilággal kell, a kövek még mindig masszívan ragaszkodnak egymáshoz.

Mára már csak rom. A történelmünk egy élő szikrája. Köveiben őrzi a múltat és mesél minden arra látogató turistának. Minket is áthatott a hely hangulata, ahogyan kitekintettünk a Székelykőre, vagy az alattunk elterülő falvakra. A visszaúton pedig az a gondolat kísért bennünket, hogy ezt a történelmi örökséget megmutassuk mindenkinek.

Szöveg: Habarics Ilona

Fotó: Habarics Ilona és Habarics Zsolt

Ha tetszett a cikk like-oljátok, osszátok meg, csatlakozzatok a csoporthoz és a kedvelőinkhez.

Köszönjük!

– Blogger oldalunk: https://ketbarangolo.blogspot.com
– Barangolók Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/barangolok
– Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/2barangolo
– Google+ oldalunk: https://plus.google.com/u/0/100670518306857180454