Mesemondó Verseny kicsit másképp

A vírushelyzet ellenére, rendhagyó módon ugyan, de megtartották a Kriza János Mesemondó Versenyt. A rendezvény megyei fordulójának főszervezője, Czier Bernadett tanítónő beszámolóját közöljük.

 

“Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy 2020-as év. Ez az év nem hasonlított a fiatalabb testvéreihez, sok változást hozott az emberek, az iskolás gyerekek életébe. Október havában meghirdette a Kriza János Mesemondó Versenyt és azt kérte, hogy egészségünk védelmében kisfilmeket küldjenek be a mesélni vágyó gyerekek.

Az alsó tagozat megyei fordulója Nagykároly városában, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban kerül megrendezésre évről évre. Sok-sok ügyes mesemondó fordult meg már az iskolában. Az idei felhívásra 18 kisdiák küldte el a mesemondásról készült felvételeket a megye különböző iskoláiból.

Bár személyes találkozásra nem került sor, a gyerekek, tanító nénik és szülők, mégis lelkesen készültek a megmérettetésre. A mese előadása mellett figyeltek a díszletre, az öltözékre, hogy elrepítsenek bennünket, szervezőket, a magyar népmesék földjére. Előkerült egy- egy szőttes, egy vállkendő , egy citera, egy vesszőkosár, őszi termések. Előkerült a fehér ingecske, a szoknyácska, a kis lajbi is.

Rendhagyó módon történt az értékelés is. A zsűri videókonferencián keresztül osztotta meg gondolatait, észrevételeit a beérkezett mesefelvételekről.

Tagjai kedves tanító nénik voltak, akik lelkesen hallgattak minden előadást:

Mekker Melinda, Református Gimnázium

Mihálka Tünde, Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Heveli Rita, Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum

Értékelésük alapján a következő eredmények születtek:

I – II. osztály kategóriában:

I. díj Bándi Brigitta, I. osztály, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő Reich Annamária

II. díj Orosz Máté, I. osztály, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő Reich Annamária

III. díj Katona Regina, I. osztály, Vasile Lucaciu Általános Iskola Nagykároly, felkészítő Hám Ildikó

III-IV. osztály kategóriában:

I. díj Balint Bianca , IV. osztály, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő Sárosi Melinda

II. díj Bakos Zsuzsa, IV. osztály, Aurel Popp Művészeti Líceum, Szatmárnémeti,felkészítő Blatniczki Cecília

III. Gindele Ingrid , IV. osztály, Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum , Nagykároly, felkészítő Váradi Magdolna

Az országos fordulóra, Sepsiszentgyörgyre, öt mesefelvétel továbbítására volt lehetőség, 3 : 2 arányban kategóriánként.

Gratulálunk a bátor mesemondóknak!”