Mesterségek hete a Simion Bărnuțiu Líceumban

Hétfőn délelőtt vette kezdetét az a speciális hét a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Szakképző Líceumban, melynek során a különböző cégek, illetve a tanintézménnyel együttműködő gazdasági szereplők mutatják be ajánlataikat az iskola diákjai számára.

Munka- és tanulási lehetőségek ismertetése egyszerre történik meg a Mesterségek hete keretében. Az iskola étkezdéjében, hétfőtől-csörtötökig várják – előzetes egyeztetést követően -, a szülőket és végzős nyolcadikos diákokat, hogy bemutassák nekik az intézmény által biztosított továbbtanulási lehetőségeket.

A Mesterségek hetén felszerelt standokkal várják az érdekélődőket a Continental ContiTech, a Polipol Mobila vállalatok, a Steiger kft. képviselői.

A rendezvény első napján kilátogatott a helyszínre Kovács Jenő polgármester, Várna Levente, a helyi önkormányzat keretében működő Tanügyi és Egészségügyi Igazgatóság vezetője, Gindele Imre igazgató és Gheorghe Miclea aligazgató.

A hét további részében, egészen a csütörtöki zárónapig, előjegyzés alapján követik egymást az osztályok. Gindele Imre igazgató elmondta, nem csak Nagykárolyból, hanem a környező településekről, valamint Tasnádról si érkeznek hozzájuk olyan fiatalok, akik a szakképzést részesítik előnyben, nyolcadikos osztályos tanulmányaik befejeztével. A diákoknak és szülőknek természetesen az iskolát is bemutatják: megtekinthetik az osztálytermek és a műhelyek felszereltségét, valamint feltehetik kérdéseiket az iskola diákjainak és a tanároknak is.