Mesterségek hete

A nyolcadik osztályosokat, illetőleg a szüleiket várják ezen a héten a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Műszaki Líceumba. A Mesterségek hete elnevezésű rendezvény keretében megmutatják a leendő diákjaiknak, illetve azok családjainak, hogy mi is zajlik az iskolában. Egyfajta nyílt napok ezek.

Megtekinthető, miként is történik a duális oktatás. Különböző standokat állítanak fel azok a cégek, amelyekkel együttműködnek. Újdonság idén az, hogy a Polipolnak három standja is van. Az egyik az ebédlőben, az egy bemutatkozó stand. Míg a többi azokban az osztálytermekben, amelyek kialakítását, rendbetételét a Polipol fizette. Ott azokat a tevékenységeket mutatják be, amelyeket náluk, a Polipol üzemében végeznek a nagykárolyi szakközépiskola tanulói. Magyarán kárpitoznak, hiszen elhozták a nyílt napokra a szükséges felszereléseket, illetőleg megmutatják a varrónőjelölteknek azt, hogy milyen gépek segítségével történik a munkavégzés azon szakasza. Hasonlóképpen járnak el más cégek is.

– Fontosnak tartjuk azt, hogy lássa a tanuló, mi vár rá, ha ide iratkozik be. Lássák ugyanezt a szülei is. Nyilván ismertetjük, hogy jövőre pontosan milyen szakokat indítunk, és természetesen kérdéseket is fel lehet tenni, igyekszünk mindenkit tájékoztatni. Kiemelten várjuk a szülőket, éppen ezért a program délután is tart, hogy akár munkaidő után jöhessenek. Nagyapám szavait idézve: a puding próbája az evés. Jöjjenek, nézzék meg, mit kínálunk, és az alapján döntsenek. Meg lehet ismerkedni azokkal a cégekkel, amelyeknél a gyerekek majd elsajátítják az adott szakmát, meg lehet nézni, hogy mindezt milyen körülmények között tehetik meg. Mindenkit szeretettel várunk! – tette hozzá Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Műszaki Líceum igazgatója.