16.8 C
Nagykároly
2026. 09. 03.

Mezőfény vezeti a megyei oltottsági ranglistát

Az oltási kampányt koordináló bizottság közzétette annak a tíz településnek a listáját, ahol május 26-án a legmagasabb volt az immunizáltak részaránya az összlakosságon belül. Az átoltottsági ranglista szerint 7 erdélyi település szerepel az első 10 között, Romániában.

Az erdélyi települések közül három magyar többségű, de nagyváros csak egy van. Az élen a magyarok által is lakott, Temes megyei Új-szentes áll, 44%-os átoltottsággal. Második a Hargita megyei Borszék, ahol a lakosság 41,5%-át oltották be. A harmadik helyen Kolozsvár áll, 40,5%-kal. Negyedik Torockó csaknem 39%-kal, ötödik a Szatmár megyei Mezőfény, ahol a magyarok és a svábok alkotják a lakosság elsöprő többségét. A Nagykároly melletti faluban 37,5%-os az átoltottság. Az első tízbe még két erdélyi település került be, a Temesvár melletti Gyüreg 37%-kal és a Kolozsvár melletti Erdőfelek 36,5%-kal.

Nagykároly, oltottságát tekintve a harmadik helyen áll, a Szatmár megyei oltottsági adatokat ismertető listán. Az első három helyezett rangsora a következőképpen alakul: Mezőfény, 37,5 százalékkal, Csanálos, 30,39 százalékkal, míg Nagykároly a dobogó harmadik helyén szerepel, 28,8 százalékos oltottsággal.

Forrás: kolozsvariradio.ro

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading