A sokak által ismert Zacher Gábor tartott hiánypótló előadást Nagykárolyban. A Városi Színház épülete zsúfolásig megtelt olyn emberekkel, akik kíváncsiak voltak a híres toxikológus előadására a függőségekről, a drogokról és az alkoholizmusról.

Rendhagyó előadásra került sor városunkban, melynek hiánypótló voltát az is jelzi, hogy az intézmény zsúfolási megtelt érdeklődőkkel. Zacher Gábor arról beszélt a jelenlévőknek, ami minden generáció számára veszélyt jelent: a függőségekről.
Zacher Gábor 1960 októberében született Budapesten. Elsőre nem vették fel az orvosi egyetemre, ezért előbb állatgondozóként dolgozott, majd műtősfiúként tevékenykedett. Már ekkor érdekelte a sürgősségi ellátás, és az egyetem és a kórház mellett folyamatosan mentőzött. Először mentőtiszt volt, majd mentőorvosként vonult a betegekhez. 1998-ban a Honvédkórház baleseti sebészeti osztályáról átkerült a Korányi Intézetbe, ahol megszervezte az országos toxikológiai ellátást. A Péterfy Sándor Utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának főorvosa volt. Működése alatt ez a részleg nemzetközi elismertségre tett szert. Leginkább a magyarországi alkoholizmus elleni küzdelemben játszott nagy szerepet. 2014-től a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának osztályvezető főorvosa volt, ahonnan 2018-ban távozott, felmondott munkahelyén. Jelenleg a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben, a sürgősségi betegellátó osztályon dolgozik, mint mondja: egyszerű beosztott orvosként. Mindemellett a mai napig mentőzik, immár 30 éve vonul ki a betegekhez. Több, mint 20 éve igazságügyi szakértőként is dolgozik, mindemellett a három egyetemen is tanít.
A magyar egészségügy kiemelkedő személyisége, gyakran szerepel a médiában és gyakran keresett szakértő. Előadásmódja könnyed és közérthető, mondanivalóját sok humorral fűszerezi. Ismert és elismert szakember, ő az egyik legismertebb orvos ma Magyarországon. Szeret szaladni, saját elmondása szerint „munkaalkoholista”. Naponta 4-5 órát alszik, saját függőségeiként a dohányzás mellett a mogyorós csokoládét emlegeti. Kétszer is elvált, jelenleg harmadik feleségével él, egy fiú, Bendegúz édesapja.
Nagykárolyban egy kötetlen hangvételű, jól érthető, jól követhető előadást tartott, amelyben nagyon sok személyes példa is elhangzott. Ezek révén egy racionális, két lábával a földön álló személyt és orvost ismerhetett meg a közönség, akit bár többször is próbált padlóra küldeni az élet, valahogy mindig sikerült felállnia, és egyben ellenállnia annak, hogy az elsőre könnyebbnek tűnő utat válassza.
Az előadás során részletesen bemutatásra kerültek azok a sokak által ismert, és több talán kevésbé ismert függőség is, amely modern társadalmunkban milliók életét megnehezíti. Hiszen sokan tudjuk, hogy milyen komoly függőséget tud okozni az alkohol, a különböző drogok, a dohányzás, valamint egyes gyógyszerek. De sokakban talán nem tudatosul, hogy ugyanilyen függőségnek számít például a játékfüggőség, vagy a közösségi hálókon kapott visszajelzésektől való függés, amely a fiatalabb korosztályt, gyermekeinket kiemelten érinti, és az életükre igen komoly és nagyon káros hatással van. A társaságból kiközösített gyermek egyre inkább a virtuális világba menekülhet, a társaitól semmilyen, vagy csak negatív visszajelzést kapó tinédzser számára pedig kritikusan fontos lesz a közösségi médiában kapott hozzászólások és visszajelzések sora, amelynek hiánya, vagy negatív volta akár az öngyilkosságig is hajszolhatja a sérülékeny fiatalt. Ezekre szülőként nagyon komolyan oda kell figyelni, hiszen példát és alternatívát mutatva, odafigyelve a káros hatások visszafordíthatóak. Ha pedig úgy érezzük, hogy a probléma már túlmutat rajtunk, és nem találunk megoldást, ne féljünk segítséget kérni, hiszen gyermekeink egészsége és jövője a tét.
A felnőtteket is súlyosan érintő alkohol, illetve drogfüggőségről is beszélt a szakember. Előbbiről elmondta, hogy a társadalom teljesen másképp áll az alkoholhoz, mint a különböző drogokhoz, így az alkohollal már fiatal korban találkozunk, sőt jótékony hatásait is gyorsan megismerjük, hiszen kis mennyiségben oldja a gátlásokat, magabiztossá és lazábbá tesz, amely gyakran segít a stresszes helyzetek átvészelésében, megoldásában. Így az alkoholhoz gyorsan pozitív élmények társulnak, és a szakértő szerint nincs is ezzel baj, hiszen mértékkel fogyasztva kihasználhatjuk jótékony hatásait. A kulcsa a dolognak azonban pont ebben rejlik, meg kell találni a mértéket, és ezt következetesen be is kell tartani, akkor nem lesz belőle függőség.
A drogok esetén azonban teljesen más a helyzet. A szakértő a nulltoleranciát hirdeti a drogokkal kapcsolatban, vagyis azt, hogy semmilyen droggal ne éljünk, kerüljük ezek minden formáját. A sok ismert és köztudott oka mellett alapvetően azért, mert ma már nagyon könnyű hozzájutni, de pont emiatt a valóságban nem lehet tudni, hogy éppen mi az, amit bevisz az ember a szervezetébe, így a hatás teljesen kiszámíthatatlan, ez pedig végzetes veszélyekkel jár. Éppen ezért nagyon fontos megértetni legfőképpen a fiatalabb, még kísérletező korosztállyal, hogy ez nem játék, és itt nem érvényes a csak most az egyszer, csak éppen kipróbálom szabály, mert a hatásai és ezáltal a következményei is teljesen beláthatatlanok. Kiemelte ugyanakkor, hogyha valaki mégis elindult a lejtőn, és akár komoly függőségben szenved, akkor sincs olyan, hogy lehetetlen eset vagy helyzet, bármilyen fokú függőségből ki lehet gyógyulni, ha az illető talál egy olyan belső motivációt, amely az élete megváltoztatására készteti.
A függősségek sorát olyan ártalmatlannak tűnő szenvedélyek is bővítik, amelyek a hétköznapokban nagyon elterjedtek, és az emberek nagy részét érintik. Ezeket nem is feltétlenül tekintjük ártalmasnak, és valahogy a társadalom számára is elfogadottabbak, hiszen nem járnak látványos negatív következményekkel, illetve kevésbé károsak az egészségünkre. Ilyen például a kávé, illetve a csokoládé függőség, amely bár függőség, mégis olyan, amiről nem kell lemondanunk, hiszen az életünk részei, és jótékony hatásukat mindennap élvezhetjük.
Összesítve a függőségek kapcsán a szakértő kihangsúlyozta, hogy mindenkinek vannak többé vagy kevésbé káros szenvedélyei, amelyek az élete alapvető részei. Ezek akkor lesznek problémásak, ha negatív hatással vannak az adott személy életvitelére, életminőségére és akadályozzák a mindennapi feladatai ellátásában, a szociális kapcsolatai fenntartásában. Ugyanakkor nagyon fontos kiemelni, hogy minden függőség visszaszorítható, ha az adott személy eltökélt a változásra.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban


You must be logged in to post a comment.