Nagykároly egyik kiemelkedő sportolója, Dari Helga ősztől Magyarország legjobb női csapatában játszik.
Bár még csak most jár a felnőttkor küszöbén, a kivételes nagykárolyi asztaliteniszező, Dari Helga ősztől a Budaörsi SC-ben, Magyarország jelenlegi legjobb női csapatában játszik majd. Ennek kapcsán kértük arra, hogy meséljen felfelé ívelő sportkarrierjéről, és annak állomásairól.
– Kezdjük talán a legelején, hogyan ismerkedtél meg az asztalitenisszel?
– Első osztályos voltam, amikor a tanító néni elvitte az osztályt a pingpongterembe. Nekem elsőre nagyon megtetszett az, hogy a sok labda össze-vissza pattogott, és a gyakorlatok is, amiket az edző mutatott. Mikor hazaértem, szóltam a szüleimnek, hogy én asztaliteniszezni szeretnék, így délután el is mentünk beiratkozni.
– Mostanra életed egyik igen fontos elemévé vált az asztalitenisz. Milyen út vezetett idáig, milyen lépcsőfokokon vagy túl?
– Mint mondtam Nagykárolyban kezdtem el a pingpongot, az elején még kevesebb edzéssel, aztán jött fokozatosan az egyre több és nehezebb edzés. 1-2 év után jöttek a versenyek, kudarcok és sikerek egyaránt, de mindig az volt a cél, hogy jobb legyek. Minden napom úgy nézett ki, hogy reggel elmentem iskolába, utána haza, gyorsan ebédeltem, tanultam, aztán siettem edzésre, és estig edzettem. Ez persze a szüleim kitartása, biztatása nélkül nem ment volna. Mindig mellettem voltak, és támogattak mindenben, persze ez most is így van, nélkülük most biztos nem itt tartanék. Hétvégenként pedig általában versenyen voltunk. Ez így ment 5 éven keresztül. Nagyon sok mindent köszönhetek a nagykárolyi edzőmnek, Podoba Mirceanak is, aki mindig mellettem volt, vezetett a jó úton, és még mindig mellettem van, segít, amiben csak tud. 2014-ben, 12 évesen Nagykárolyt képviselve részt vettem egy magyar újonc nemzetközi versenyen, ahol megkerestek a Statisztika PSC-től, hogy nem szeretnek-e eljönni edzőtáborba hozzájuk. Majd rá pár hónapra feljöttem edzeni egy hetet, és meghoztuk azt a döntést, hogy a fejlődésem érdekében, náluk fogok játszani, és átigazolok. Akkor még úgy volt, hogy egy hetet edzettem otthon, és egy hetet Budapesten. Nagyon nehéz volt az iskolát és a sportot összeegyeztetni, de nagyon sok segítséget kaptam az otthoni tanároktól, és az osztálytársaimtól a leckék bepótolásában, így mikor Pesten voltam edzeni, tudtam a tanulást is folytatni, mintha iskolában lennék. Ez 3 évig ment így, majd, hogy könnyebb legyen a középiskolát már Budapesten kezdtem el.
Mondhatom, hogy most már nem tudnék élni az asztalitenisz nélkül. Ez a 11 év nagyon sok mindenre megtanított. Voltak nagyon nehéz pillanataim, mikor úgy voltam vele, hogy én ezt nem tudom tovább csinálni, de mindig túlléptem rajta és megtanultam, hogy a kudarcok után fel kell állni, és még keményebben dolgozni.
– Fiatalon költöztél el egy másik országba, mennyire volt nehéz a beilleszkedés? Milyen előnyei, illetve ha van ilyen, milyen hátrányai vannak annak, hogy elkerültél itthonról?
– Hatodikos voltam, mikor szinte hetente utaztam Budapestre. Egy-két hetet voltam Pesten edzeni, egy hetet pedig itthon iskolában, és persze akkor is edzettem délutánonként, vagy még néha egy-két órát délelőtt is. Ez ment 3 évig, majd kilencedikben mondhatom, hogy teljesen felköltöztem Budapestre, és csak ritkán, mikor nincs versenyem, és éppen szabad a hétvégém tudok hazamenni egy pár napra. Nehéz, hogy távol vagyok a szüleimtől, a barátaimtól, és nagyon sok mindenről le kell mondanom a sport miatt, de remélem, hogy ennek a rengeteg edzésnek és lemondásnak meg lesz az eredménye.
– Hogyan telik egy napod, mennyi időt töltesz edzéssel?
– Iskola közben reggel iskolában vagyok, és amikor csak lehet, iskola előtt, vagy még a könnyebb órákról is elmegyek edzeni, utána vissza az iskolába, majd délután újra edzés. Napi 5 órát edzek körülbelül, majd este kezdhetem a tanulást.
– A járvány mennyire volt/van hatással a felkészülésedre, illetve a tervezett versenyekre?
– A járvány nagyon sok mindent megváltoztatott ebben az időszakban a sportban. Leálltak a versenyek, sőt az edzések is. Viszont nekem volt benne jó is, mert így itthon voltam a családommal szinte 3 hónapot (ennyit 2-3 év alatt vagyok itthon összesen, normális esetben), és még edzeni is tudtam minden nap. Délelőtt mindig online suli volt, délután pedig otthon a pincében edzettem Podoba Mirceaval, utána pedig kondiztam, így nem estem ki a formából. Viszont a versenyek elmaradtak, és ami a legszomorúbb, hogy az idei lett volna az utolsó Ifjúsági Európa Bajnokság számomra, amit lemondtak. Magyarországon lassan elindulnak a versenyek, hétvégén volt az első, és szeptembertől a bajnokság is elindul. Én reménykedek abban, hogy októberben megtartják az Európa Top 10-t, és év végén pedig az Ifjúsági Világbajnokságot is, de persze erre kevés esély van.
– Életed egyik fő eleme a versenyzés. Mennyire izgulsz a megmérettetések előtt? Hogyan készülsz fel egy-egy nagyobb téttel rendelkező versenyre?
– Mikor kisebb voltam, nagyon izgultam minden meccsem előtt, ez most már valamivel jobb. Persze minimális izgalom mindig van bennem, de ezt sokkal jobban kezelem már. Meccsek előtt általában zenét hallgatok és melegítek, csak a meccsre koncentrálva.
– Számos komoly eredményt mondhatsz magadénak, és még sok minden van előtted. Az eddigi eredményeid közül melyikre vagy a legbüszkébb?
– Nagyon örülök minden eredményemnek, és remélem, hogy még lesznek sokkal jobbak is, de ami most a legjobb nekem, hogy ebben az évben sikerült bekerülni Európa legjobb 10 ifjúsági játékosa közé.
– Ősztől egyik példaképeddel, Póta Georginával játszol majd egy csapatban. Milyen érzés ez, mit jelent ez számodra?
– Ősztől a Budaörsi SC-ben fogok játszani, ami számomra egy hatalmas megtiszteltetés, hiszen Magyarország jelenlegi legjobb női csapata. Ráadásul egy csapatban lehetek Póta Georginával, Fazekas Máriával, Lovas Petrával, ami nekem egy plusz motivációt ad, hogy egyszer én is eljussak oda, ahova ők. Nagyon örülök, hogy Budaörs mellett újra játszhatok szülővárosomban, Nagykárolyban, ahol kezdtem és tanultam asztaliteniszezni, és köszönöm a város vezetőségének és Podoba Mirceanak, hogy megadták azt a lehetőséget, hogy a nagykárolyi felnőtt csapatban szerepelhessek újra.
– Milyen terveid vannak a következő évekre a sportkarriered szempontjából? Mi az, amit mindenképpen el szeretnél érni, ami egyfajta célként lebeg a szemed előtt?
– A következő évek nehezek lesznek, hiszen januártól a felnőttek között fogok versenyezni. A célom az, hogy minél jobb eredményeket érjünk el mindkét csapatommal, hogy a felnőtt válogatottban legyek, és minél előrébb kerüljek a felnőtt ranglistán. Hosszútávú célom az Olimpia.
– Itthon többször is az év sportolójának választottak az évente megrendezésre kerülő Sportgálán, ez milyen érzés?
– Nagykárolyban hatszor választottak az év sportolójának, ami számomra elmondhatatlan öröm. Nagyon jó érzés, hogy képviselhetem Nagykárolyt a világ különböző pontjain, és az is, hogy ezt elismerik itthon.
– Bár már egy ideje nem itt élsz gyakran látogatsz haza, milyennek látod Nagykárolyt?
– Mindig nagyon jó érzés hazamenni, és otthon lenni. Nagykároly rengeteget fejlődött ezekben az években, és most is folyamatosan újítanak, ami szerintem példaértékű. Gyönyörű és csendes város, ahova mindig nagyon szívesen jövök, és mindazok, akik jöttek már velem Magyarországról, csak csodálták, és azt mondták, olyan mintha egy mesében lennének.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke című hetilapban
You must be logged in to post a comment.