Móricz Zsigmondra emlékezünk

Születésének 140. évfordulója alkalmából 2019. július 5-én és 6-án a Tiszacsécsén született és ízig-vérig szatmári prózaíróra emlékeznek.

Július 5-én, pénteken (közép-európai idő szerint) 10 órai kezdettel az író szülőfalujában tartanak megemlékezést, majd azt követően irodalmi tanácskozást. Július 6-án, szombaton (kelet-európai idő szerint) ugyancsak 10 órától Szatmárnémetiben a Láncos templom szomszédságában található Kálvineumban folytatódik az előző nap a szülőfaluban elkezdett tanácskozás.

A rendezvénysorozat a 17 órakor Börvelyben kezdődő főhajtással és ünnepi megemlékezéssel, valamint az azt követő kötetlen kerekasztal-beszélgetéssel zárul.

2
A Móricz Zsigmond 2019 rendezvény plakátját Szénás Zoltán reklámgrafikus készítette.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából a történelmi Szatmár megyében gondolkodva, társszervezőkkel karöltve méltóan szeretne megemlékezni a XX. század magyar irodalma jeles alkotójáról : Móricz Zsigmondról. 

A július 5-én és 6 –án Tiszacsécsén, Szatmárnémetiben és Börvelyben sorra kerülő megemlékezések és irodalmi tanácskozások társszervezői között tudhatjuk a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületet, a Szatmárnémeti Kölcsey Kört és a Pro Magister Társaságot, a szervezésben jelentős segítséget nyújtott ugyanakkor Tiszacsécse és Börvely Önkormányzata, valamint a Nyíregyházi Jósa András Múzeum. A rendezvény fő támogatója a Bethlen Gábor Alap, de felkarolta rendezvényünk kivitelezését Szabolcs – Szatmár – Bereg Megye Önkormányzata, Tiszacsécse és Börvely Polgármesteri Hivatala, valamint a Magyar Írószövetség, a szatmárnémeti Láncos-templom Református Egyházközsége és a Magyar-Magyar Kulturális Kapcsolatokért Felelős Miniszteri

Biztosság.

A rendezvénysorozat 2019. július 5-én, pénteken, magyarországi időszámítás szerint 10 00 órakor Tiszacsécsén kezdődik, majd 6-án, szombaton (romániai időszámítás szerint) délelőtt 10 00 órakor Szatmárnémetiben folytatódik, délután 17 00 órakor pedig Börvelyben ér végett.

A 2019-es Móricz-megemlékezés részletes programja :

2019. július 5-én, pénteken – Tiszacsécse

Móricz Zsigmond emléknap

Tiszacsécsén

10 00 órától (helyi idő szerint !

Megemlékezés és koszorúzás a Móricz Zsigmond-szobornál

Helyszín:

Móricz Zsigmond-emlékház kertje

A vendégeket köszönti:

Szabó Károly, Tiszacsécse polgármestere

Üdvözlő beszédet mond:

Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője (Fehérgyarmat)

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke (Szatmárnémeti)

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke (Nyíregyháza)

Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja

Ünnepi beszédet tart:

Szili Katalin miniszterelnöki biztos (Budapest)

Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke (Budapest)

Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke (Nyíregyháza)

Közreműködő előadóművészek:

Abonyiné Antal Anna, Illyés Péter(Nyíregyháza)

Varga Sándor (Szatmárnémeti)

Az emlékműsort levezeti:

Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa

11 30 és 13 30 óra között

A tiszacsécsei Móricz-emlékház ,

valamint a Móricz-kert megtekintése

13 30 órakor

Móricz Zsigmond 2019-ben

Irodalmi tanácskozás Tiszacsécsén –

Helyszín:

A helyi önkormányzat tanácsterme

A tanácskozást köszönti és megnyitja:

Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa

Tanácskozásvezető:

Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár)

Elhangzó előadások:

Mile Lajos irodalmár (Kolozsvár – Kistokaj):

Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz…”

  • Móricz és Ady –

Cservenyák László néprajzkutató (Mátészalka):

„Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.”

  • Móricz és a szatmári emberek –

Baranyai Norbert irodalomtörténész (Debrecen):

Móricz Zsigmond és a debreceniség

Jánosi Zoltán irodalomtörténész (Budapest) :

Marokba zárt galaxis

A Móricz-novellák szerkezetéhez –

Karádi Zsolt irodalomtörténész (Nyíregyháza):

Móricz és Karinthy

16 00 órakor

Irodalmi kirándulás

Útvonal: Szatmárcseke – Túristvándi – Fehérgyarmat –

Nagygéc – Szatmárnémeti

2019. július 6., szombaton – Szatmárnémeti

10 00 és 14 00 óra között (kelet-európai, az az romániai idő szerint)

Móricz Zsigmond 2019-ben

irodalmi tanácskozás a Láncos-templom Kálvin Központjában –

(Kálvin tér 4 sz.)

Köszöntőt mond:

Muzsnay Árpád, a Móricz–megemlékezés főszervezője

Üdvözlő beszédet tart:

Svetz Hajnalka Izabella, a Magyar-Magyar Kulturális Kapcsolatokért Felelős

Miniszteri Biztosság munkatársa (Nyíregyháza)

Tanácskozásvezető:

Mercs István irodalomtörténész (Nyíregyháza)

Elhangzó előadások:

D. Rácz Magdolna néprajzkutató (Nyíregyháza) :

Néprajzi elemek szépirodalmivá lényegülése Móricz Zsigmond novelláiban

Szilágyi Péter tanár (Mezőkövesd):

A drámapedagógiai közelítés lehetőségei

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének értelmezésében

Pop Felician költő, műfordító (Szatmárnémeti):

Móricz Zsigmond – fascinaţia tradiţiei

(Móricz Zsigmond – a hagyomány bűvöletében)

Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Budapest):

Móricz és az érettségi

  • Egy továbbírt regény első változata (az 1931-es Forr a bor) –

Végh Balázs Béla irodalomtörténész (Szatmárnémeti – Börvely):

„Az Isten gondot visel”

Móricz Zsigmond zsoltárai –

Szünet

12 30 órakor

A tanácskozás folytatása

Tanácskozásvezető:

Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Budapest)

Elhangzó előadások:

Mercs István irodalomtörténész (Nyíregyháza):

Móricz Zsigmond írói magatartása a „nagy háború” kezdetén

Kereskényi Sándor irodalomtörténész (Szatmárnémeti):

A fragmentum világteljessége

Móricz Zsigmond Rózsa Sándor összevonja szemöldökét című regényében

Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár):

Nevelődési regények párhuzamban

(Móricz Zsigmond – Tamási Áron)

Szabó Zsolt irodalomtörténész (Kolozsvár):

Móricz Zsigmond Erdély-élménye

A tanácskozás zárása

14 00 és 15 30 óra között

Ebédszünet

15 30 órakor

Irodalmi kirándulás

Útvonal: Majtényi sík – Nagykároly – Börvely

17 00 órától

Börvelyi főhajtás és koszorúzás

– a helység Móricz-szobra előtt –

Köszöntőt mond:

Kiss Zoltán, Börvely polgármestere

Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa

Pataki Csaba, Szatmár Megye Megyei Tanácsának elnöke

Ünnepi beszédet tart:

Végh Balázs Béla irodalomtörténész

Fellép:

Varga Sándor színművész, a Szatmárnémeti Harag György Társulat tagja

Közreműködnek:

Pataki Dorottya és Bákai Kincső tanulók

A koszorúzást levezeti:

Varga Sándor színművész

18 00 órától

Móricz Zsigmond időszerűsége

– kötetlen beszélgetés a község Művelődési Otthonában –

A 2019. július 5 – 6 – i Móricz Zsigmond – megemlékezés kezdeményezője és fő szervezője

az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület

Társszervezők:

a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör

és a Pro Magister Társaság

A rendezvény szervezésében részt vett:

Tiszacsécse és Börvely Önkormányzata, Nyíregyházi Jósa András Múzeum,

Magyar-Magyar Kulturális Kapcsolatokért Felelős Miniszteri Biztosság

A rendezvény fővédnökei:

Pataki Csaba és Seszták Oszkár,

Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzati elnökei

Főtámogató:

Bethlen Gábor Alap

Támogatóink voltak:

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata,

Börvely és Tiszacsécse Polgármesteri Hivatala, Magyar Írószövetség,

Láncos-templom Református Egyházközsége, Leiher Géza vezette Feno kft.

A szervezésben részt vett:

Bene János, Mercs István, Szabó Károly, Rémiás Tibor (Tiszacsécse – Nyíregyháza),

Bucur Ildikó, Hodász Emőke, Kovács Mária, Szakács Erzsébet, Mandula Katalin, Mirea Terézia (Szatmárnémeti),

Kiss Zoltán, Varga Sándor, Végh Balázs Béla (Börvely)