Kovács Jenő nagykárolyi polgármesterrel, a helyi RMDSZ elnökével beszélgettünk. A 2016-os évről, és persze az új esztendőről is. Egyaránt szólt a városi és a személyes célkitűzésekről.
– Ebben az elmúlt évben ugyan nem volt annyi beruházás, mint a korábbiakban, hiszen lejárt az előző pályázati időszak, és szerencsére sikerült mindannyit időben befejeznünk, ám a saját erőből való beruházás tekintetben mindenképpen kiemelkedő volt a magunk mögött hagyott időszak, minden korábbinál többet sikerült a jövőnkbe invesztálnunk.
Tegnap az aláírással lezárult egy olyan folyamat, amelyet két éve indítottunk el. Immár kivitelezési szerződésünk van arra nézve, hogy tavasszal megkezdődnek az aszfaltozási munkálatok Nagykárolyban. 73 utca, valamint több mint 50 ezer négyzetméternyi járdafelület aszfaltozása a cél. Talán érdemes ismét elmondani azt is, hogy az eredetileg erre szánt hitel jelentős része megmaradt, így az aszfaltozásnak lesz egy második szakasza. Szintén több utcát, járdát foglalunk ebbe a fázisba. Nagyon örülök mindennek! Talán Nagykároly történetében sohasem volt ekkora méretű út- és járdafelújítási munkálat.
A mögöttünk álló évvel kapcsolatban beszélnék a két választásról is. Mindenekelőtt újra megköszönnöm a lakosoknak, hogy mindkétszer szép számban éltek a szavazati jogukkal. Le a kalappal! Nyilván annak különösképpen örülök, hogy mellém, az RMDSZ csapata mellé is sokan álltak – még sohasem voltunk a 19 fős tanácsban 12-en, és a polgármesterjelöltekre leadott voksok közel hetven százalékát kaptam. Nagyon hálás vagyok ezért, és a munkámmal igyekszem meghálálni. A nagykárolyiak a téli választás alkalmával is kitettek magukért. Az RMDSZ helyben, de országos szinten is jól szerepelt. Őszintén elismerem azt, hogy ebben Orbán Viktor miniszterelnök úrnak is komoly része volt, hiszen egyértelműen a Szövetség mellé állt.
Annak is örülök, hogy elmondhatom: bebizonyosodott, a nagykárolyiakat nem lehet becsapni, úgymond hülyíteni. Mint ismert, van egy család ebben a városban, amely engemet és a csapatomat is rendszeresen próbál böcsmérelni. De szerencsére mind kevesebben dőlnek be az ilyesminek. Érzésem szerint bebizonyosodott, hogy már nem lehet egymásra uszítani a románságot és a magyarságot. A nagykárolyi ember nem olyan buta, hogy az ilyesminek bedőljön. Persze kivétel, mint mindenhol, itt is, ott is akad, a nagy többség viszont nem vevő a gyűlölködésre.
– 2017 tehát komoly év lesz Nagykároly számára is. Mint mindig, ezúttal is optimista vagyok. Igaz, a PSD kicsit túlnyerte magát, de ennek a lehet a jó oldala, hogy stabil kormánytöbbség alakulhat ki. Bízok abban, hogy kormánytámogatásra tehetünk szert. Három fontos célkitűzést is megemlítenék. Jelezték a beruházási minisztériumból, hogy további 54 lakásra kapunk támogatást. Amellett, hogy ennek örülök, készpénznek is veszem ezt a szándékot. Abban is nagyon bízom, hogy most már tényleg sikerül befejezni az elkerülőút hátramaradt részét. Mindösszesen három-négy hónapos munka. Ugyanakkor már tervezünk egy új utat, az ipari létesítményekhez vezető utat. A Continental és a kendergyár között kezdődne, és a cukorgyár területén érne ki a Kaplonyi útra. Több szempontból is fontos ez az út. A két oldalán beruházásra alkalmasak a területek. Ugyanakkor a közútjaink mentesülnének a nehézforgalom jelentette kihívástól, hiszen ebben a zónában található az ipari létesítmények zöme. Ugyanakkor az is lényeges, hogy a kaplonyiak, kálmándiak, börvelyiek számára is rövidebb lenne az út a megyeközpont felé. Az út megvalósításának tervezetét készítjük elő. Megpróbálunk valamiféle finanszírozási lehetőségre szert tenni. A három nagy terv kapcsán tehát elmondhatjuk, hogy az első megvalósítása vélhetően teljes egészében biztosított, a másodikra is meg van a pénz, a munka kisebbik része maradt hátra, és erre az új útra is van esély. Ha már a költségek háromnegyedét előteremtené a kormány, a többit csak-csak kigazdálkodnánk mi magunk.
– Hogy a magánemberi mivoltomról is beszéljek, nos, holnap leszek 60 éves. Egyesek kérdezik, hogy miért nem ünneplem meg. Ugyan örülök neki, de különösebb okát az ünneplésnek nem látom. Majd a nyolcvanadik születésnapomat meg fogom ünnepelni – ha elérem. Valahogy ezt a hatvanadikat nincs kedvem. Nem mintha nem örülnék annak, hogy elértem, és egészséges vagyok – már amennyire. Kétféle érzés van bennem ennek kapcsán. Egyrészt, juj, már hatvan, ugyanakkor az is: hála Istennek már hatvan. Mozgok, és semmi gond ezzel – többet sportolok most hatvanévesen, mint negyvenévesen tettem. A magyarázat erre az, hogy rájöttem, ha nem mozgok, akkor baj lesz. Szűk családi körben ünneplek majd, de akkor is leginkább az újévet fogjuk köszönteni a nászomékkal.
Ellenben annak nagyon örülök, hogy van két nagyon szép unokám. Ez egy fantasztikus dolog! Elmondhatom, hogy a személyes életem két legfontosabb pontja ez a két lurkó. Az hihetetlen, hogy lehet szeretni két kicsi gyereket. Bizonyos tekintetben jobban, mint az én gyerekeimet. Mindenkinek azt kívánom, akinek egyelőre nincs ebben része, hogy érezhesse meg valamikor. Az élet talán legszebb érzése az, amikor az a pici gyerek megfogja az ujjadat, és rángat maga után, és tatának szólít. Ennél nagyobb dolog talán nincs is! Nagy felelősség ez, kötelesség, és hatalmas öröm.

