Nagycsaládosok számára szerveztek programot a rekettyések

Június 11-13. között került sor a Rekettye Kulturális Egyesület „Szülők Iskolája” elnevezésű programsorozatának negyedik alkalmára.

„Sólyomkőváron, gyönyörű természeti környezetben gyűltek össze a családok, hogy részt vehessenek a Lepedus István szakember és tréner által vezetett foglalkozásokon. A foglalkozások során több fontos témakört is érintettünk: szülők, a családban betöltött szerepek átbeszélése, a konfliktuskezelésről is beszélgettek a résztvevők, míg a kamaszok a párválasztás témaköréhez kapcsolatos tréningen vettek részt”- nyilatkozta Székely Sára, a Rekettye Kulturális Egyesület művészeti vezetője.

Szabadtéri játékok, fafaragás, kosárfonás, kötélverés, élőzenés táncház tette teljessé a programot, amelyet ezúttal a nagycsaládosok számára hirdettek meg a szervezők.

„Szeretnénk összefogni és megerősíteni azokat a családokat akik áldásként fogadják a gyermekeket. Hiszünk benne, hogy kiegyensúlyozott felnőttek lesznek azok a gyermekek, akik boldog szülők mellett nőnek fel. Ezért támogatjuk az édesanyákat és édesapákat az önismereti és a párkapcsolati fejlődésben. Korábban is szervezetünk hasonló programokat, nemrég pedig a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez csatlakozott egyesuletünk. Az ő támogatásukkal, illetve a Communitas Alapítvány segítségével valósítottuk meg rendezvenyünket. Támogatóinkon kívül köszönjük még az egyttműködést Tillinger Editnek, Boka Ildikónak és Székely Istvánnak, akik vállalták, hogy vezetik a táborban szervezett foglalkozásokat”- mondta a Rekettye Egyesület művészeti vezetője.