Nagykárolyban megszokott, hogy létezik

Megkezdődtek végre a székelyhídi elkerülő út kialakításának munkálatai. A mellékelt képeket az Ér Hangja Egyesület munkatársai készítették kérésünkre.

Mint köztudott, Nagykárolyt immár több éve elkerülheti az áthaladó forgalom. Kovács Jenő nagykárolyi polgármester elmondása szerint nincs semmiféle kimutatásuk arra nézve, hogy napi átlagban hány nehézgépjármű nem jön be a városba a több mint 10 kilométer hosszú elkerülő útnak köszönhetően. „Hogy mennyire fontos nekünk az az út, megállapíthatjuk úgy is, hogy bármikor kimegyünk, megnézzük az ott áthaladó forgalmat. Szabad szemmel, kimutatások nélkül is látható, érzékelhető, mit is köszönhetünk mi az elkerülő útnak” – fogalmazott a város elöljárója.