19.7 C
Nagykároly
2026. 05. 15.

Nagykárolyi szemtanú az 1990. június 13–14-i bányászjárásról

Az elmúlt hetek egyik legfontosabb belföldi híre az volt, hogy – igaz, külföldi „ösztönzésre” – a legfelső ügyész újranyitotta az 1990-es úgynevezett bányászjárás-dossziét. E fejlemény kapcsán közöljük újra az alábbi cikket, amely eredetileg több mint 25 évvel ezelőtt látott nyomdafestéket.

A nagykárolyi illetőségű Enyedi Zsolt 1990 áprilisa óta a Román Televízió magyar nyelvű adása szerkesztőségének a külmunkatársa. Zsolt 1990. június 13–14-én a fővárosban, illetve a kritikus órákban éppen a televízió székházában tartózkodott, ahol eredeti szándéka szerint a csíkszeredai Régizenefesztiválról készített riportját akarta adásra előkészíteni. Így vált, legalább részben, szem- és fültanújává az ország (sőt a világ) közvéleményét azóta is foglalkoztató eseményeknek.

– 13-án délelőtt, amikor arra jártam (úgy 11 óra körül) az Egyetem Teret rendőrkordon vette körül, amelyen belül csak köztisztaságiakat lehetett látni. Megkérdeztem egy rendőrt, mi történik itt, ezt a választ kaptam: Semmi, csak takarítanak. Délután 3-4 óra körül, amikor ismét arra jártam, már egészen más látvány fogadott: egyik oldalon ellenzéki jelszavakat kiabáló tömeg, a másikon időnként előrelendülő, s a tüntetőket megfutamodásra késztető rendőrkordon. Továbbá: kiégett gépkocsi, könnygáz, gumibotozás sebesültek. A legtöbben arról beszéltek, hogy a rendőrök hajnalban elfoglalták a teret, csúnyán összeverték azokat, akiket ott találtak, állítólag halott is van. Délután 5 óra körül mentem be a televízió székházába, ekkor az épületet körülvevő alacsony kerítésen belül már katonák álltak. Bent voltam a székházban, amikor a híradóban elkezdték beolvasni a felhívást, hogy aki teheti, jöjjön megvédeni a tévét. Ez számomra nagyon furcsának tűnt, hiszen abban az időpontban az épület körül nem volt számottevő tömeg, atrocitásokra, erőszakra pedig éppen ezen a színhelyen – mert mint később megtudtam, több színhely is volt – egyáltalán nem került még sor. A különböző ellenzéki jelszavakat (Le Iliescucuval stb.) kiabáló tulajdonképpeni tüntetők jóval a felhívás beolvasása után érkeztek a tetthelyre. Először körülvették az épületet, majd – anélkül, hogy az itt tartózkodó katonák ez ellen bármit is tettek volna – átlépték az alacsony kerítést, elözönlötték a tévé udvarát, felkapaszkodtak az itt állomásozó harckocsikra, ellenzéki jelszavakat kiabáltak. És ennyiben ki is merült minden tevékenységük! Hogy akkor mégis miképpen került sor mindarra, ami később történt? Nos, egy adott pillanatban botokkal felfegyverkezett civilek érkeztek a helyszínre (állítólag teherautókon), akik egyenesen az épület bejárata felé indultak. Láttukra a békésen tüntetők közül többen megfutamodtak, mások elébük mentek, megpróbálták megakadályozni, hogy behatoljanak az épületbe, ám ezeket a bunkós fiúk rövid úton félrelökdösték. A legfurcsább az volt az egészben, hogy ekkor már egészen más jelszavakat is hallani lehetett, mint például ezt: „Iliescu ne feledd, egy ország van teveled!”

a  (5)
Enyedi Zsolt, kb. a „bányászjárás” idején, régizenészként

Mivel kívülről záporozni kezdtek a kövek és egymás után törtek be az ablakok, többedmagammal behúzódtam egy stúdióba, melynek zárt ajtaja mögött később olyan hangokat hallottam, amelyek arra engedtek következtetni, hogy odakint valakik valakiket vernek. Magában az épületben csak rövid ideig tartózkodhattak idegen személyek, mivel a karhatalmi erők nem sokára erősítést kaptak, s a garázdálkodókat kiszorították az udvaron lévő füves térre. Ekkor megint nagyon furcsa dolog következett: a karhatalmi erők mintegy három órán át (kb. éjjel 1-ig) megelégedtek annyival, hogy felsorakoztak az épület előtt, vízágyúztak (az amúgy is gyenge vízsugárral többnyire az eget célozták, nem az embereket) de valójában gyakorlatilag tétlenül hagyták, hogy az udvaron összegyűlt tüntetők kövekkel, helyenként benzines üvegekkel dobálózzanak. Mindezt reflektorfényben (ami kiváló feltételeket biztosított a filmezéshez)! Igaz, mi a stúdióból azt is jól láthattuk, hogy a másik irányban a rendőrök időnként embereket vernek, illetve hurcolnak el valahová… Kb. 1 óra tájban, amikorra a tüntetők száma már igencsak megcsappant, a rendőrök rohamot indítottak, „megtisztították” az udvart, majd az utcát is, az útjukba kerülőket válogatás nélkül összeverték, sokat közülük elhurcoltak. Nagy kérdés, hogy az utóbbiak között vajon azok voltak-e többségben, akik ténylegesen részt vettek a tévészékház elleni agresszióban, vagy olyanok, akiket a kíváncsiság vonzott, esetleg a véletlen vetett a helyszínre éppen abban az órában… Ezek után én elhagytam a tévé székházát, s a Modern szállodába mentem, ahol elalvás előtt még több ízben fegyverropogást hallottam, nem tudom megmondani honnan. 14-én 11 óra körül mentem ki ismét a városba, ekkorára a helyszínre érkezett bányászok már elkezdték a „rendcsinálást”: irányították a forgalmat, igazoltattak, nem tudni milyen kritériumok alapján egyeseket helyben megvertek. Személy szerint engem az döbbentett meg a leginkább, hogy valahányszor a bányászok verni kezdtek valakit, mindig akadtak civilek, akik odarohantak és maguk is besegítettek az ütlegelésbe, a jelenlévő rendőrök pedig mindezt tétlenül nézték. Nekem valahogy szemet szúrt az is, hogy a piszkos bányászruhába öltözött bányászok a kezükben tartott boton, vasrúdon, vagy fejszén kívül kötelező módon egy-egy bányászlámpával is fel voltak szerelve, amelyet az oldalukon viseltek… Utam a Nemzeti Parasztpárt feldúlt székháza és az Egyetem Tér előtt vezetett el. Előbbi helyen hamukupacokat láttam, meg strázsáló bányászokat, akiket az arrajáró civilek közül sokan egyetértésükről biztosítottak (úgy kell nekik stb.) Az Egyetem Teret a bányászokon kívül nemzetiszínű karszalagos civilek is őrizték, javában folyt még az igazoltatás, illetve az erre „érdemesnek” talált személyek ütlegelése, a forgalmat közben más irányba terelték.

– Akadnak akik tudni vélik, hogy a tévé székházában keletkezett anyagi kár nem is olyan nagy, mint ahogy azt egyesek állítják…

– Hallottam ilyesmit az ottaniaktól, ám erről csak annyit mondhatok, hogy tudomásom szerint a stúdiókban nem zúztak szét semmit, a szerkesztőségek műszaki felszerelése viszont már eleve kevésbé értékes.

(Boros Ernő,

Amit egy szemtanú

a június 13-14-i bukaresti eseményekből látott,

Szatmári Friss Újság,

1990. június 22.)

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading