– Nem mamutfog az, hanem valamiféle nagy szarvasmarháé lehetett. Az agyar pedig minden bizonnyal vaddisznóé volt.
– A rézkori edényke viszont igen érdekes, feltétlenül szeretném látni – jelentette ki dr. Hágó Attila Nándor régész, a Nagykárolyi Városi Múzeum részlegvezetője. Egy kőműves, Illyés Sándor vélte úgy, hogy az általa talált óriási fog minden bizonnyal a régen kihalt ormányosé lehetett.
A szakember elmondta, hogy rendszerint harminc-negyven méter mélyen bukkannak mamutcsontokra. A legritkább esetben kerülnek elő pár méter mélyről. A közelben Majtényban, Börvelyben kerültek elő, mederkotrási munkálatok során. Geológiai agyagban, a kékes-zöldes színű agyagból bukkantak elő, azaz régészeti leletkörnyezetben a legritkább esetekben. Legalábbis semmiképpen sem jellemző.
Ez egy teljesen hétköznapi szarvasmarhának lehetett a foga. Igaz, akkortájt a marhák jóval nagyobbak voltak a mostaniaknál. A vadkanagyar ismét csak teljesen szokványos lelet. A házi sertések és a vaddisznók között sokkal kisebb volt a különbség, és gyakorta keresztezték is őket. Így kerülhetett a kaplonyi Magyar utcán lévő ház udvarára a vadkanagyar.
Fontosnak tartotta ugyanakkor elmondani, hogy az igazság és a törvények szerint valamennyi építkezéshez kell régészeti ellenőrzés. Az ország törvényei szerint ugyanis minden, ami a földben található állami tulajdon. Az ellenőriztetés kötelező, és díjköteles. Persze indokolt esetben az is elképzelhető, hogy mintegy önkéntesen végzik el az ellenőrzést a régészek – azaz ingyen. A cél ugyanis nem a kis építkezések lehetetlenné tétele. Régészeti értelemben elsősorban a nagy volumenű ásatások veszélyesek, mármint az, ha például egy gyárépítést nem előz meg régészeti feltárás.
Illyés Sándort egyébként méltán nevezhetjük amatőr régésznek. Annak idején a kaplonyi kőműves a helyi ferences kolostor emeleti részének felújítása során az egyik falon egy román kori ablakrészre bukkant. Igencsak „megviselte”, illetve megragadta a fantáziáját mindez. A felfedezést követően nem is tudott aludni. „Elkezdtük felújítani ezt a szobát is, és ahogy hozzáláttunk vakargatni, egy tenyérnyi helyen lejött a vakolat. És ott láthatóvá vált két tégla, amelyek nem szokványosan helyezkedtek el a falban. Kőműves vagyok, így ahogy jobban megpiszkáltam, egyből egyértelművé lett, hogy az egy boltív része. Meglazult egy kis ék alakú tégla, amit kihúztam, hiszen amúgy is mozgott, és láthatóvá vált, hogy mögötte pici lyuk, üreg van. Nyilván nem tudtuk, hogy mit találtunk, hiszen nagyon kicsi volt mindez, és nem is foglalkoztunk vele két-három napot. Majd jött Áron, és hát a főnök fiának elmondtam mindezt, és kértem, nézzük meg, hiszen azért mégiscsak érdekes dolog. A tetejéről lebontottunk néhány téglát a tetejéről – persze ezt le is fényképeztük, dokumentáltuk. Négy-öt tégla után bebizonyosodott, hogy nincs mögötte semmi, csak némi törmelék, ezért úgy hagytuk. Engemet persze csak izgatott a dolog, és utána olvasgattam, két-három könyvet is áttanulmányoztam… Feltűnt, hogy mindkét vakolat rajta van. Tehát az egyik 1714-ben vagy 15-ben készült… Azok alapján, amit utánaolvastam, kiderült, hogy nem én találtam legelőször román kori ablakot. Ybl Miklós öt darabra bukkant rá ugyanis. Csakhogy nem itt, hanem a keleti részen. Egyébként a mostani sem teljesen északi, hiszen akkoriban pontosan északra soha nem tettek ablakot. A földrengést követően Ybl is készített egy rajzot, ezt a rajzot megtaláltam egy könyvben. Ezen ő bejelölt öt darab román kori ablakot. Ezt viszont nem találhatta meg, hiszen ezen már volt egy vakolat. Ő be is jelölte a főszentélyen és a két mellékszentélyen, hogy ott van az öt darab ablak. Ezt besatírozta mint falat. Azaz azokat megtalálhatnánk, ha a tetőről ereszkednénk le. Időközben arra is rájöttem, hogy a főszentély és a kripta között van egy holttér, ami be van falazva. A kriptában egyenes a fal, a templom felől pedig félkör ívű. Ezen a részen lehet a három román kori ablak, plusz az a kettő, amit Károlyi Sándor gróf készíttetett. A téglákon látható, hogy füstösek, valószínűleg még a tatárjárás idejében éghettek meg. Ugyanolyan 5 és fél centi vastag tégla, mint az ákosi, ami ugye több mint 800 éve épült. Azaz egyértelművé vált, hogy 1200 előtt épült, s ha hihettünk Károlyi Sándornak, akkor 1080-ban. Tehát valójában majdnem egyidős a településsel.” – mondta el annak idején a kultúrtörténetileg jelentőssé lett ablak felfedezője.
You must be logged in to post a comment.