„Nem adom fel!”

Kifesteni a kórház gyerekosztályát, kifejezetten jó. Azzal, hogy esetleg a betegek zöme nem fogja ezt különösebben értékelni, nem érdemes foglalkozni. Gindele-Pásztor Enikő Andreával beszélgettünk a Nagykárolyi Babamamaklubról. A céljaikról, az álmaikról faggattuk.

– Mi újság veletek? Kórháznak segíttettek?

– Vagyunk és jól vagyunk. Annak ellenére, hogy teremhiány miatt körülbelül egy évig nem tudtuk megtartani találkozóinkat. Amikor május végén újraindultak a találkozóink, azt kellett tapasztalnunk, hogy a klub iránti érdeklődés nem szűnt meg, több új anyuka is csatlakozott hozzánk és a gyermeknapi rendezvényünk is igen sikeres lett.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a „kórház projektünk” lebonyolítása jól halad és bár kicsit nehezen indult, remélem, hogy hasznos lesz és a gyerekek kedvére való. Pontosabban arról van szó, hogy a nagykárolyi kórház gyermekosztályát színesítjük és tesszük barátságosabbá azzal, hogy a falakra Popp Aurel önkéntesünk különböző mesefigurákat rajzol, a játszószobát pedig játékokkal gazdagítjuk. Továbbá különböző kellékekkel szereljük fel a konyhát és az étkezdét (pl. abrosz, edények), ágyneművel a kórtermek ágyait, székeket vásároltunk a gyerekek kísérőinek, pelenkát azon gyerekeknek, akiket a szüleik a kórházban „felejtenek” és a lista bővül annak függvényében, hogy mennyi támogatást kapunk. Ugyanis mindebben a mi szerepünk a szervezés, az utánajárás, viszont az anyagi részét a nagykárolyi vállalkozások támogatásából álljuk. Eddigi támogatóink: AGRO PATAKI Kft., KNEHO Kft., DIGITALIS Gyógyszertár, és bízunk benne, hogy a lista bővülni fog. A „szükséglista” kapcsán természetesen egyeztettük a kórház vezetőségével, és az ők konzultálásával állítottuk azt össze.

– Vannak már visszajelzések ezzel a projekttel kapcsolatban?

– Általában pozitív visszajelzéseket kaptunk, nagyon sokan értékelték az Aurel munkáját, viszont nem tagadom, hogy voltak olyan megjegyzések is, hogy fölösleges, és nem erre kellene költeni a pénzt, mivel a beteg gyerekek nagy része olyan közegből való, ahol nem sokra értékelik az ilyesmit, és rövid időn belül szétrongálják a játékokat, valamint a kellékeket. Hogy ez mennyire így van, úgy gondolom, nem érdemes vitatni, viszont abból indulok ki, hogy bármelyikünk kerülhet gyerekével olyan helyzetbe, hogy több napot kell eltöltenie a kórházban, és a tétlenséget meg az unalmat kell elűznie. Természetesen garantálni nem tudom, csak bízni tudok abban, hogy kezdeményezésünket értékelni fogják, és vigyáznak rá.

– Milyen egyéb rendezvényetek, kezdeményezésetek lesz a nyáron?

– Nyár végére tervezzük az őszi börzénket, őszre tervezzük a klub szülinapi buliját. Felmerült még ötletként az, hogy időközönként meseolvasást, valamint diavetítést szervezzünk a kórházban lévő gyerekeknek.

– Nemrégiben volt egy előadás, kérlek, mesélj róla.

– Igen, Daniela Szilaghi gyermekpszichiáter volt a vendégünk, aki a kisgyermek (0–5 éves) normális fejlődéséről beszélt, az esetleges fejlődési zavarok felismeréséről és kezeléséről beszélt, mindezt interaktívan, beszélgetés formájában.

A klubbon belül többször is volt különböző szakember meghívottunk és úgy gondolom, hogy ezek az alkalmak óriási lehetőségek a szülők számára, ugyanis lehetőségük van informális keretek között szóba állni olyan szakemberekkel, akiket máskor nem valószínű, hogy ennyire „igénybe vehetnek”, hiszen általában az orvosok ideje a kint várakozó páciensek miatt korlátozott.

– Ősszel újraindulnak a találkozóitok?

– Azáltal, hogy az I-es számú óvoda jóváhagyását megkaptuk ez egyik termük használatára, újrakezdhettük a találkozóinkat, viszont az a megegyezés, hogy amikor ők zárva vannak, mi is felfüggesztjük a tevékenységeinket. Ennélfogva augusztus 18-a után indítjuk újra a találkozóinkat.

– Sorold fel, kérlek, a klub egy pár erősségét és gyengeségét?

– Az egyik igen gyenge pontunk az, hogy nincs egy stabil, saját termünk, amit úgy használhatunk, díszíthetünk, ahogy szeretnénk, és akkor használhatjuk, amikor akarjuk. Egy másik gyengeségünk az, hogy a klubra szánt időnk és energiánk korlátozott. Én már dolgozó, kétgyermekes anyuka vagyok, a másik klubszervező társam, Réka ugyancsak két kisgyermekes anyuka, és bár megpróbáljuk úgy szervezni a dolgokat, hogy a gyerekeket ne hagyjuk hátra, vannak olyan esetek amikor ez elkerülhetetlen.

Erősségeink? Eddig valahogy mindig úgy sikerült, hogy „sose volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna”

Komolyabbra fogva a szót, eddig mindig sikerült megtalálni a megfelelő embert, aki tudott tenni valamit éppen aktuális ügyünk érdekében. Úgy gondolom, hogy az emberek, akik támogatnak, segítségünkre voltak és vannak, ők a klub erősségei. És hogy példát mondjak, indulásunk óta az egyik sajtós klubtársunk (Tőtős Tímeáról van szó) igyekvéséből népszerűsíti a tevékenységeinket, majd ezt részedről is megkaptuk. Az I-es számú óvoda óvónénijei minden alkalommal igennel válaszoltak, amikor különböző foglalkoztatásokra kértük fel őket. Szinte minden szakember meghívottunk elfogadta a meghívásunkat. Megjegyzendő, hogy mindkét esetben mindezt önkéntesen tették. Más önkénteseket is sikerült bevonni céljaink megvalósításába, lásd Popp Aurel munkáját. Állami intézményeknél is pozitív fogadtatásra találtunk, gondolok itt Zsidó Sándor igazgató úr hozzáállására és Bogdan Georgescu kulturális igazgatóéra. A magánvállalkozói szférában is mindig leltünk támogatókat. És nem utolsó sorban a klubtagok, hiszen az ő aktív jelenléte nélkül hiábavaló lenne a mi igyekvésünk.

– Álmok?

– Azt a kicsi szeletet, amit fel tudunk vállalni a közösségi munkából, minél tovább és minél jobban végezni. Személyes nagy álmom, egy családbarát gyermekházat alakítsunk ki és működtessünk, ahol a klubtevékenységeken kívül más típusú rendezvények, foglalkoztatások is legyenek akár az egész család részére. Ennek megvalósíthatóságáról fölösleges kérdezned, mert sajnos még én sem látom a módját… De nem adom fel!