Négy nyári táborral is készülnek a Rekettye Kulturális Egyesület tagjai a nyári szünetben a gyerekeknek, fiataloknak. Népzene, néptánc, román nyelvi tábor, majd kézművestábor szerepel az általuk kínált lehetőségek sorában.
Minden évben nagy népszerűségnek örvendenek a Rekettye Kulturális Egyesület által kínált nyári programok. Vélhetően nem lesz ez másként az idei nyári szünetben sem. Kezdetnek mindjárt itt van a jövő héten hétfőn kezdődő, Vállajon lebonyolításra kerülő, IX. Rekettye népzene tábor, melyre 6 éves kortól egészen felnőttkorig várják a jelentkezőket. A június 26-30. között megrendezésre kerülő táborban számtalan hangszeres lehetőség közül választhatnak a táborozók, de a szervezők még kézművesfoglalkozással is készülnek, valamint a tábor helyszínéül szolgáló csűrben filmvetítésre is sort kerítenek majd.
Július 17-21. között Nagykárolyban zajlik majd a IX. Rekettye néptánctábor, melyre szintén 6 éves kortól várják a jelentkezőket. Az oktatást idén is szakemberek végzik mint minden rekettyés táborban.
A román nyelvi táborba magyar anyanyelvű gyermekeket várnak. Idén harmadik kiadásához érkezik ez a kezdeményezés, mely minden évben hatalmas érdeklődés mellett zajlik. A táborban játékos módszereket használva segítik a magyar ajkú gyermekeket a román nyelv elsajátításában. A táborba a 8-12 év közötti gyermekeket várják.
A Rekettye kézműves tábor az egyesület Teremi úti székhelyén kerül lebonyolításra az augusztus 7-11. közötti időszakban. A második kiadásához érkezett program napközis jellegű és 6 éves kortól várják a jelentkezőket.
A Rekettye Kulturális Egyesület idei nyári táborainak fő támogatója a Communitas Alapítvány. Jelentkezni az egyesület Facebook-oldalára küldött üzenetben, vagy telefonon, a 0745149251-es telefonszámon, Székely Sára művészeti vezetőnél lehet.
You must be logged in to post a comment.