Nő a büdzsé hiánya

Az idei második romániai költségvetés-kiigazítás nyomán a költségvetési deficit a bruttó országos termék (GDP) 4,3 százalékára nő; többek között a munkaügyi, az egészségügyi, a regionális fejlesztési, a pénzügyi és az üzleti szféráért felelős minisztérium büdzséjét egészítik ki.

A pénzügyminisztérium honlapján kedden közzétett sürgősségi kormányrendelet tervezete értelmében többek között csökken a büdzséje az oktatási, a belügyi és a szállítási minisztériumnak.

Erre az évre a költségvetési hiánycél 2,76% volt.

„A költségvetés elkészítésénél olyan bevételekkel is számoltak, amelyek megvalósulása igen bizonytalan ezen költségvetési év folyamán, és ezek olyan költségvetési csúszásokhoz vezettek, amelyek miatt a 2019-es költségvetési hiány a GDP 4,3%-ára nőtt, a hivatalosan kitűzött 2,76%-os hiánycélhoz viszonyítva. Az év végéig hátralévő rövid idő nem teszi lehetővé azon strukturális intézkedések alkalmazását, amelyek a költségvetési hiánycélt az eredetileg vállalt határokon belül tartják” — írja a jogszabálytervezet indoklásában.

A munkaügyi minisztérium büdzséjét 3,98 milliárd lejjel egészítik ki, ebből több mint 1,97 milliárd lej megy a társadalombiztosítási büdzsé kiegyensúlyozására (a nyugdíjak, családi pótlékok, a fogyatékkal élő személyeknek nyújtandó állami támogatások, gyermeknevelési pótlékok stb. kifizetésére).

Az egészségügyi minisztérium költségvetését közel 2,9 milliárd lejjel egészítik ki.

A regionális fejlesztési és közigazgatási tárca költségvetése 1,76 milliárd lejjel nő, ebből az összegből fedezik többek között a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében felgyűlt számlák kifizetését. A pénzügyminisztérium büdzséjét 388,3 millió lejjel egészítik ki, az üzleti szféráért felelős tárca költségvetését pedig 299 millió lejjel, hogy biztosítani lehessen a kis- és középvállalkozások támogatását célzó projektek lebonyolítását. Ezzel szemben az oktatási minisztérium költségvetése 2,08 milliárd lejjel csökken. Ez az összeg többnyire a külföldi, vissza nem térítendő alapokból finanszírozott projektek költségeinek megtakarításából ered.

A belügyminisztérium költségvetése közel 1,19 milliárd lejjel csökken, itt is a külföldi, vissza nem térítendő alapokból finanszírozott projektekből származik a megtakarítás. A szállítási minisztérium esetében a büdzsé csökkenése 1,08 milliárd lejt tesz ki, a mezőgazdasági minisztérium esetében közel 1,07 milliárd lejt, az európai alapok minisztériuma esetében 302,3 millió lejt, mindhárom esetben főként a külföldi, vissza nem térítendő alapokból finanszírozott projektekből származik a megtakarítás.

A kormányfőtitkárság büdzséje 227,5 millió lejjel, a távközlési tárcáé pedig 110,9 millió lejjel csökken a költségvetés-kiigazítás nyomán.

Forrás: AGERPRES

budzse