Bevallottan hagyományteremtő szándékkal tartottak szombaton Börvelyben adventi-karácsonyi vásárt, illetve zenésztalálkozót. A helyi muzsikusok álltak össze, és adtak feledhetetlen nosztalgiakoncertet a közönség nagy örömére.
Nagyecseden él Balogh Sándor, a hajdani börvelyi zenekar dobosa. Ő vetette fel, hogy a régi zenészeknek koncertet kellene adniuk – elevenítette fel Kiss Zoltán börvelyi polgármester, miként is született meg az ötlet. Mint mondta, rögvest felajánlotta a helyi RMDSZ-közösség segítségét, hiszen annak idején a börvelyi zenekar a vidék legjobbjának számított. Versenyeken is részt vettek, nem is akármilyen eredményeket értek el, de talán még fontosabb az, hogy a fellépéseikhez sokakat megannyi emlék köt. Varga Sándor helyi kultúrfelelős meg is szervezte az alkalmat, és a zenészek hónapokon át próbáltak, de például az egykoron készült képeket is összegyűjtötték, és azokat a szombati alkalmon meg is lehetett tekinteni. A koncertet egybekötötték egy adventi-karácsonyi vásárral. A felhívásukra egy tucatnyi árus érkezett – mindahányan helybeliek. A híres-neves börvelyi csodafánkot lehetett megvenni, de házitésztát, befőttet, hímzéseket, bort-pálinkát, kenyeret – szóval kizárólag házilag készített termékeket vásárolhattak a részt vevők.
A délutáni vásárt követően, kora este kezdődött meg a nosztalgiakoncert. Már a kezdő taktusokat állva ünnepelte a közönség nagy része. „Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat…” – énekelték az Illés együttes legendás számát. Bizony nem egy szem lábadt könnybe…
Az üdvözlő és tájékoztató beszédek hangzottak el a beköszönő szám után. Kiss Zoltán polgármester, a helyi RMDSZ elnöke arról szólt, hogy fontosak az ilyen összejövetelek a közösség számára. Varga Sándor kulturális megbízott pedig tudatta, hogy az est bevételét a nosztalgiazenekar tagjai a helyi óvoda és iskola számára ajánlották fel. Amúgy ingyenes volt a részvétel, de tombolajegyet lehetett vásárolni, s a sorsoláson számos tárgy lelt új gazdára. Ezeket a nyereményeket a zenekar tagjai, illetve más, lokálpatrióta börvelyiek ajánlották fel.
Az alkalmi együttesben részt vettek a börvelyi zenekar több generációjának tagjai: az ötletgazda Balogh „Csángó” Sándor (dobok), Kun Miklós (dobok), Vakarcs „Heki” Gyula (ének), Kun „Gipsy” Béla (billentyű), Csáki „Veriga” Ferenc (gitár, ének), Tasi „Csőri” Sándor (basszusgitár), Csaholczi Sándor (billentyű, ének), Végh „Zenész” Gyula (basszusgitár), Kürti Szabolcs (szológitár). Mint mondták, lélekben ott voltak velük egykori zenészkollégáik is: Bernáth Ferenc, Tóth Gyula, Tóth „Jaszi” Gyula, Duca István, Kovács Csaba.
Feldolgozásokat adtak elő, igen széles repertoárból, akár annak idején. Piramis-, Karthágó-szerzemények hangzottak el, de Hungária-dalokat is, illetőleg az időszakhoz illően számos karácsonyi nótát is megszólaltattak. Az Ismerős Arcok Nélküled című dalával akartak búcsúzni, de persze nem értett ezzel egyet a közönség, s több alkalommal is visszatapsolták a „nagy csapat” tagjait. Mi több, bálba csapott át az alkalom, akár annak idején, a régi, szép időkben.
You must be logged in to post a comment.