Nyári foglalkozás a bölcsikben

A nagykárolyi önkormányzathoz tartozó bölcsődébe is várják azokat a gyermekeket, akik a tevékenységek felfüggesztéséig is látogatták az intézményt. Június 19-éig nyújthatják be a visszairatkozási igényléseket azok a szülők, akik azt szeretnék, hogy a nyári vakáció ideje alatt, gyermekük a nagykárolyi bölcsődében tartott foglalkozások résztvevője legyen – tudatja az önkormányzat.

A helyhatóság közleményében szerepel továbbá: hogy az igényléseket 9-13 óra között lehet leadni az intézmény székhelyén. Mivel a koronavírus terjedését megelőzendően fontos egészségügyi intézkedéseket léptettek életbe, ezek betartása és a hétfőn este a Hivatalos Közlönyben a bölcsődék és óvodák nyári megnyitására vonatkozó, az oktatási, egészségügyi és a munkaügyi minisztérium által kidolgozott szabályzatban foglaltak betartása komoly átszabályozásra kényszeríti az intézmény vezetőségét, ezért a helyek száma korlátozott.

„Tudatában vagyunk annak, hogy sok szülőnek jelent segítséget, ha biztos helyen tudja gyermekét, míg dolgozik. Azonban az új szabályozások nem teszik lehetővé azt, hogy húsz gyermeket fogadjunk, csak jóval kevesebbet. Úgy vélem, ez is több mint a semmi, nekünk pedig lépnünk kell azért, hogy Nagykárolyban is minél hamarabb visszatérjen az élet a normális mederbe” – mondta Kovács Jenő polgármester.

bolcsi