Ők a mesék és balladák világának őrzői és továbbadói

A Kriza János mese-, balladamondó- és balladaéneklő verseny megyei szakaszának ebben az évben is a nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola szolgált helyszínéül. A gyerekeket, felkészítő pedagógusokat és szülőket a házigazdák nevében, Alina Mocanu igazgatónő, Tóth Enikő aligazgatónő és Belényi Andrea magyartanár köszöntötték. 

Mint elmondták, hatalmas megtiszteltetésnek érzik, hogy iskolájuk immár hagyományosan sokadik alkalommal szolgálhat helyszínéül ennek a rangos megmérettetésnek.

„A Vasile Lucaciu iskolában az egyik legfontosabb célkitűzés a hagyományok őrzése, ápolása, a kultúrák tiszteletben tartása. A modern korok vívmányai mellett, kötelesség a hagyományok, a mesék világának éltben tartása és továbbadása”- mondta Tóth Enikő aligazgatónő.

Tóth Enikő bemutatta a zsűri tagjait és megköszönte nekik, hogy elvállalták ezt a cseppet sem könnyű feladatot, majd átadta a szót Fishár Erika tanfelügyelőnek, aki szintén elismeréssel szólt a megmérettetés résztvevőiről és szervezőiről.

A Kriza János mese-, balladamondó- és balladaéneklő verseny megyei szakaszának eredményei:
Mesemondók
V-VI. osztály
1. hely: Tákányi Mira (Kökényesdi Általános Iskola), 2. hely: Csehi Kristóf (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), 3. hely: Giurgiuca Stefánia (Avram Iancu Általános Iskola), dicséret: Nagy-Kis Kimberly (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Lovász Botond (Szatmárnémeti Református Gimnázium), Burja Szandra Johanna (Kökényesdi Általános Iskola), Bokor Emília (Nagykárolyi Elméleti Líceum). Szamos-díj: Kacsa Olivia (Szatmárnémeti Református Gimnázium).
VII-VIII. osztály
1. hely: Nagy Máté (Szatmárnémeti Református Gimnázium), 2. hely: Erdei Árva Mátyás (Szatmárnémeti Református Gimnázium), 3. hely: Márton Eszter (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum). Dicséret: Morar Marcela Francesca (Vasile Lucaciu Általános Iskola). Szamos-díj: Kolb Schvarczkopf Gábriel (Rákóczi Ferenc Általános Iskola).
Balladaéneklés
V-VIII. osztály
1. hely: Gordán Zsófia (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), 2. hely: Lád Johanna (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum), 3. hely: Kovács Hanna (Vasile Lucaciu Általános Iskola). Szamos-díj: Gordán Zsófia.
IX-XII. osztály
1. hely: Gáspár Evelin (Szatmárnémeti Református Gimnázium), 2. hely: Kovács Fanni (Szatmárnémeti Református Gimnázium), 3. hely: Debrenti Katalin (Szatmárnémeti Református Gimnázium). Dicséret: Pollac Ilka Rebeka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium). Szamos-díj: Gáspár Evelin.
Balladamondás
IX-XII. osztály
1. hely: Csorvási Panka (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum), 2. hely: Kovács Viktória Jázmin (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum), 3. hely: Loboncz Viktória (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum), dicséret: Sebő Kata (Aurel Popp Művészeti Líceum). Szamos-díj: Csorvási Panka.
Mesemondás
IX-XII. osztály
1. hely: Németi Nóra (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), 2. hely: Kánya Jázmin (Szatmárnémeti Református Gimnázium, 3. hely: Kudla Natália (Kölcsey Ferenc Főgimnázium). Dicséret: Mészáros Hanna és Heveli Rebeka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium). Szamos-díj: Németi Nóra.
Az országos döntőre a kategóriák első két helyezettje jut tovább.
Balladaéneklés, V-VIII. osztály: Gordán Zsófia és Lád Johanna.
IX-XII. osztály: Gáspár Evelin és Kovács Fanni.
Balladamondás, IX-XII. osztály: Csorvási Blanka, Kovács Viktória Jázmin.
Mesemondás, IX-XII. osztály: Németi Nóra, Kánya Jázmin.
Minden résztvevőnek és felkészítőnek gratulálunk a nagyszerű előadáshoz és eredményhez!