Online lesz a kampány is, közölte az államelnök

Online térbe kell áthelyezni a választási kampányt, ebben a periódusban nincs szükség kampánygyűlésekre – vélekedett Klaus Iohannis kedden megtartott sajtótájékoztatóján.

Fotó: stiri.tvr.ro

A Cotroceni-palotában nyilatkozó román államfő szerint számos online módszer áll az ‘aktív politikusok’ rendelkezésére, hogy ismertessék elképzeléseiket.

Az államfő nem zárta ki, hogy ez ügyben további korlátozó intézkedések jelenjenek meg, ‘amennyiben nem jó irányban alakulnak a dolgok’.

Az államfő ugyanakkor nem mulasztotta el a PSD ostorozását sem, a zárt térben működő piacok nyitva tartása kapcsán.

A zárt térben működő élelmiszerpiacok és vásárcsarnokok bezárása jogos volt – jelentette ki Iohannis, aki azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy kicsinyes politikai játszma részeként döntött ezek megnyitásáról.

‘Az a tény, hogy a kormány dönt valamiről, a PSD-s parlamenti többség pedig (…) kicsinyes politikai okokból az ellenkezőjéről dönt, egy másik érv, amely amellett szól, hogy rendes időben meg kell tartanunk a választásokat. Így nem lehet dolgozni. (…) A románok nem ezt akarják. A románok egy, a parlament által támogatott, hatékony kormányt akarnak”- hangoztatta az államfő.

Hangsúlyozta, csak azok a piacok zárnak be, amelyek zárt térben működnek, ahol nem lehet szavatolni a lakosság védelmét.

‘Ez egy időben korlátozott intézkedés (…), csak néhány hétig érvényes. Ezt követően kiértékeljük, hogy mennyire hatékonyak, de én azt gondolom, hogy hatékonyak lesznek’ – fejtette ki Iohannis.

A képviselőház kedden hozott döntést arról, hogy a zárt térben működő élelmiszerpiacok és vásárcsarnokok a veszélyhelyzet ideje alatt is nyitva tarthatnak.

Az indítványt a kormány mezőgazdasági intézkedésekről szóló, 2019/78-as sürgősségi rendeletét jóváhagyó törvényhez nyújtotta be a Szociáldemokrata Párt (PSD), és a plénum 173 támogató, egy ellenszavazattal, 93 tartózkodás mellett elfogadta.

AGERPRES