Orban: Szeptember vége, október eleje

Szeptember vége, október eleje jó időpont lehetne a helyhatósági választások megszervezésére, vélte Ludovic Orban kormányfő.

Orban szerint azonban a választások megszervezését illetően különbözik a látásmód a kormány és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett parlamenti többség között.

„Mi úgy gondoljuk, hogy az eddigiekhez hasonlóan továbbra is a kormánynak kell döntenie a választások időpontjáról és a szervezés körülményeiről, míg a parlament elfogadott egy törvényt, amely rájuk ruházza ezt a feladatot. Mi ezt megtámadtuk az alkotmánybíróságon” – fejtette ki Orban.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a választásokat akkor kell majd kiírni, amikor járványtani szempontból a körülmények lehetővé teszik a kampánytevékenységeket, hogy az állampolgárok a helyzet teljes tudatában választhassanak polgármestert, helyi és megyei tanácsosokat.

AGERPRES

voks