21.5 C
Nagykároly
2026. 09. 05.

Örömfoci Tasnádon

Az idei ifjúsági és gyermekprogramok keretében idén első alkalommal tartották meg Tasnádon a Keresztény Focikupát. Mindezt a Tasnádi Római Katolikus plébánia a Bethlen Gábor Alap anyagi támogatása révén valósíthatta meg.

Október 12-én, szombaton Gózner Artúr helyi hitoktató szervezésében összegyűlt a környékbeli és helyi fiatalság, a sport, és különösen a foci összekötő erejében bízva. A bajnokságon három korosztályban szerepeltek a csapatok tagjai, az első csoportban az előkészítőstől negyedik osztályosokig, a második csoportban az ötödiktől nyolcadik osztályosokig, valamint a harmadik csoportban a kilencedik osztálytól fölfelé. Minden csoportban három–három csapat mérte össze tudását, méltó küzdelemben. A szervezők örömére a második kategóriában még egy lányokból álló csapat is megmérettette magát. Különböző nemzetiségű és vallású gyerekek hét-nyolcasával alkották a csapatokat. Kern Attila tornatanár vezette a mérkőzéseket, akinek ifjúsági csapata a kaplonyi Fortuna is részt vett a kupán. Az első csoport győztese a Real-Barsza csapata volt, ők a tasnádi közösség roma gyerekeiből verbuválódott. Őket is próbálják bevonni a tevékenységeikbe, hogy így is könnyebben integrálódhassanak. A második csoportban a kaplonyi Fortuna győzedelmeskedett, a harmadikban pedig a tasnádi Lándzsások legénysége. A program végén ebéddel kedveskedtek a szervezők, ami a tasnádi Caritas önkénteseinek és a helyi Nyugdíjasklub munkájának köszönhető.

A szervezők reményei szerint a nagyon vidám, de rendkívül sportszerű és jól szervezett focikupa erősítette a résztvevő fiatalok pozitív versenyszellemét és egymás kölcsönös elfogadását.

Közlemény

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading