5.9 C
Nagykároly
2026. 04. 10.

Őszi fesztivál a felzárkóztatás jegyében

A Noi Orizonturi Alapítvány, együttműködve a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatallal és az ERIKS Alapítvánnyal készített egy uniós pályázatot, melynek egyik eseményére a napokban került sor Nagykárolyban. A projekt a szociális körülmények szempontjából perifériára szorult gyermekek felzárkóztatását célozza. A projekt a POCU Cod SMIS 152668 rendszerében kerül legvalósításra.

“Az összefogás egy kezdet. Az együttmaradás a fejlődés. Együtt dolgozni siker” – ez a Henry Fordtól származó idézet volt a mottója annak az őszi fesztiválnak, melyre október 26-án került sor Nagykárolyban.

Az őszi fesztiválon együttműködtek egymással, a Noi Orizonturi Alapítvány, az 1-es és 3-as számú napköziotthonok, annak érdekében, hogy a szociális körülmények szempontjából perifériára szorult gyermekek felzárkóztatását segítsék, a „Tanulás mindenkinek” elnevezésű projekt keretében.

A projekt általános célja, hogy növelje a marginalizált városrészeken – Dankó Pista, Iuliu Maniu, Doina és Dr. Marinescu utcákon, valamint az ehhez tartozó részeken – élő óvodás és iskolás korú gyermekek részvételét az oktatásban, ezáltal növelve a korai iskolaelhagyás veszélyének kitett gyermekek iskolai és társadalmi sikerének esélyeit.

A csütörtökön lebonyolított programot, Héb Ildikó – Tünde, igazgatónő – a POCU projekt partner-koordonátora, Szabó Beáta óvónő, Turoczi Angela – Mariana és Pleth – Csizmar Katalin támogató pedagógusok irányították és szervezték.

A fesztivál kellemes körülmények között valósult meg, meghívott vendégek részvételével. Az eseményen jelen volt Kovács Jenő polgármester, Várna Levente és Tóth Enikő az intézmény adminisztrációs tanácsának tagjai, Negrean Ioana az önkormányzat munkatársa, Hompoth Mária, iskolai mediátor, Schnel Beata a szülőközösség képviselője és Mihalca Ramona önkéntes.

A szervezők mindenkinek nagyon köszönik a részvételt és a jó hangulat biztosítását!

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading