Párizs a kastélyban

Az immár a 21. alkalommal meghirdetett labdarúgó-világbajnokság döntőjének részvevője lesz Franciaország. Nagykárolyban Párizst ábrázoló képeket láthatunk majd. (A két tény között persze nincs összefüggés.) 🙂

A Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság idén is meghirdette az Európai Unió nemzeti ünnepei elnevezésű kezdeményezését – immáron a negyedik alkalommal. 2018-ban az EU tagállamai nemzeti ünnepeinek tiszteletére a Károlyi-kastély lovagtermében egy-egy tíz képből álló fotósorozatot tekinthetünk meg, melyek az adott ország fővárosát ábrázolják.

A kezdeményezés céljaként azt határozták meg, hogy megismertessék a nagykárolyiakkal, illetőleg a városba látogatókkal az Európai Uniót, a tagállamok sajátos értékeit.

Annak alkalmából, hogy Franciaország július 14-én tartja nemzeti ünnepét, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság már 13-án, pénteken kiállítja azt a 20 képből álló tárlatot, amelyen Párizs különlegességeit láthatjuk. Mindezt június 20-áig lehet megtekintenünk a Károlyi-kastély lovagtermében.