Partiumi Magyar Napok: programok a legkisebbeknek is

A Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozatában mindig is kiemelt helyen szerepeltek az egész család számára önfeledt szórakozást jelentő bábelőadások, illetve az izgalmas és roppant látványos gyerekműsorok. Az idén immár 20. alkalommal megszervezett régióünnep sem lesz ez alól kivétel, hiszen az Art Project Egyesület 2021-ben is egy egészen színes palettáról válogatta össze a legkisebbeknek és a gyereklelkű felnőtteknek szánt programokat.

Bábelőadások az egész családnak a Tűzoltótoronynál

Az Autonet Import Kft. támogatásával megvalósuló gyermekprogramok első állomása az augusztus 19-én, csütörtökön 10 órától kezdődő Álomcirkusz lesz, melyet az Álomzug Társulás hoz el a PMN-re. A bábos mesében, melyen 3 éves kortól 103-ig bárki önfeledten derülhet egyet, Don Alvaro cirkuszát ismerhetjük meg, ahol a labdazsonglőrtől az erőművészen át a kígyóbűvölőig mindenkinek hatalmas füle és bársonyos bundája van, hiszen itt minden artista nyúl. Hol is kereshetne hát másutt munkát Péter, a zenebohóc, és hol is találhatná meg máshol élete párját, Pankát, a kötéltáncost, mint ebben a különös cirkuszban? A történetnek itt még messze nincs vége, ám hogy milyen kalandok várnak még a cirkuszra, az kiderül augusztus 19-én délelőtt, a Tűzoltótorony árnyékában.

A csütörtöki közös móka azonban ezzel még nem ér véget, hiszen ugyanezen a helyszínen 19 órától ismét egy nagyszerűnek ígérkező előadásra várja vissza közönségét az Álomzug Társulás. A csapat ez alkalommal Az aranyszőrű bárány című népmesét kelti életre, méghozzá a hallgatósággal közösen. A 2 éves kortól ajánlott előadás megannyi izgalmat tartogat a gyerekek számára, lesznek ugyanis bábok, jelmezek és mindenféle csengő-bongó hangszerek. Az Álomzug Társulás mindkét előadásán Tóth Krisztinát köszönthetjük a mesélő szerepében, a zenéről pedig Gózon Éva fog gondoskodni.

A közönség azonban nem csak messzi földről érkező előadók produkcióit láthatja majd, hiszen augusztus 20-án, 10 órától a szatmári Brighella Bábtagozaté lesz majd a főszerep, kik ez alkalommal a méltán népszerűvé vált előadásukkal, Az égig érő fával kedveskednek a gyerekeknek és felnőtteknek. „A mesebeli szegény és bátortalan kondásfiú, Jánoska álma – ami egyben sok kisgyermek álma is – a királykisasszony szerelme. Jánoska királya elé járul, ezzel megtéve az első lépést, amitől kezdve sodródik a történettel, hogy megannyi kalandon keresztül, szembenézve a halállal, legyőzve a sárkányt hazavihesse és feleségül vehesse a királykisasszonyt. A Benedek Elek mese az egyre inkább eltünedezni látszó népi világ csodáját is magában hordozza: annak hangulatát, nyelvezetét, szereplőit, tárgyait” – olvashatjuk az elsősorban a 3 éven felülieknek szánt előadás szinopszisában. A Nagy Regina által rendezett előadás szereplői Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás, látványtervezője pedig Bandura Emese. 


Mesés koncert és kesztyűs játék is lesz a Kossuth-kertben

A Kossuth-kertben megrendezésre kerülő hétvégi gyerekprogramok sorát augusztus 21-én, szombaton 11 órától a Veronaki Zenekar koncertje nyitja meg. A koncert főszereplője egy boszorkány kislány, aki nagy feladatot kap, meg kell találnia a szüleit. A kis boszorkány végig járja az évszakokat és a közönség segítsége által rátalál a családjára. A Cifra Palinta koncepciója egy egész évet felölelő műsor, a napok, hónapok, évszakok változása, az állandóság és a változás egyensúlya a mindennapokban – olyan dalfeldolgozásokkal, amelyeket mindenki ismer (pl. Bújj-bújj zöld ág, Süss fel nap, katicás dalok, eső dalok) és együtt énekelheti a zenekarral a koncert alatt. Természetesen a repertoárból nem hiányozhatnak a Tarján Veronika által írt dalszövegek, illetve Mogyoró Kornél újabb dalszerzeményei és átiratai sem, melyek minden bizonnyal örömet fognak hozni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A zenekar tagjai: Tarján Veronika „Veronaki” (ének), Mogyoró Kornél (ütőhangszerek), Árkosi Szabolcs (harmonika, saz, ének), Gotthard Mihály (gitár) és Herr Attila (basszusgitár).

A gyerekdallamok után, 12 óra 30 perctől egy igazi vásári komédiára lehet majd beülni, ugyanis városunkba érkezik a zalaegerszegi Griff Bábszínház, tarsolyukban Weörös Sándor halhatatlan játékát, a Csalóka Pétert hozva magukkal. „Egyszer volt, hol nem volt, a Rekettyés-árkon is túl volt, de még a kopaszdombon is túl, ahol a kúrta farkú malac túr, volt egyszer egy ágról szakadt szegény ember, úgy hívták, hogy Csalóka Péter. Ezt a becsületes nevet azért kapta, mert nagyon csalafinta volt őkelme. Ámbár csak azokat csapta be, akik erre rászolgáltak” – hogy kik is voltak azok, akiket Péter megérdemelten vert ár, kiderül augusztus 21-én. Az előadás rendezője és dramaturgja Varga Péter, a látványról Rumi Zsófia gondoskodik, a bábok pedig Csepregi-Kovács Napsugár, Szolnok Ágnes, Matola Norbert, Szilinyi Arnold és Hittinger Csaba jóvoltából kelnek életre.

Az előadás végeztével azonban a Griff Bábszínház még nem búcsúzik a szatmári közönségtől, ugyanis 20 óra 30 perctől visszatérnek a Széttáncolt cipellőkkel, melyet a magyar népmese alapján Kocsis Rozi alkalmazott bábszínpadra. „Sötét titkok szomorítják Toporgó király szívét. Hiába állíttat őröket szépséges leányai hálókamrája elé, azok minden éjjel, rejtélyes módon szétszaggatják aranybársony topánkáikat…Tipereg-toporog a király nagy tehetetlenségében, tipegnek-topognak a királylányok a titok zavarától, csak nem akar véget érni e zavaros családi körtánc. Csakhogy minden titokról lelebben egyszer a fátyol és az igazság napvilágra kerül…” – olvasható az izgalmakkal teli előadás beharangozójában. A Széttáncolt cipellők rendezőjeként és koreográfusaként Kocsis Enikőt és Fitos Dezsőt jegyzik, kiket munkásságukért korábban Harangozó Gyula-díjban is részesítettek.

A 20. PMN gyerekprogramjainak sorát a Budapestről érkező Aranyszamár Bábszínház zárja, mely egy különleges kesztyűs játékkal készül erre az alkalomra. Az augusztus 22-én, 12 órakor kezdődő előadásban Vackor, a piszén pisze kölyökmackó kalandos történetét ismerhetjük meg, akivel osztálytársai csak ritkán barátkoznak és szegény gyakran ügyetlenkedik az órákon is. A kíváncsi mackó egy nap nem bír ellenállni a kísértésnek és felfalja az odakint fogócskázó osztálytársai uzsonnáját. Hogy hogyan keveredik ki ebből a kalamajkából, és milyen izgalmas kalandok várnak még rá, a Partiumi Magyar Napok utolsó napján kiderül. A Sramó Gábor rendezte kesztyűs játékot, melyet Kormos István versei nyomán Szántó Viktória írt, Baranyai Anita és Érsek-Csanádi Gyöngyi játsszák. Az eladás tervező kivitelezői Nagy Kovács Géza és Szíjártó Éva, zeneszerzői pedig Bogárdi Aliz és Schulteisz Gábor.

Kétség sem férhet hozzá tehát, hogy az Art Project Egyesület a 20. PMN-en is magasra tette a lécet és igencsak változatos programsorozatot állított össze, mely nem csak a legkisebbek, de a nagyobbak számára is izgalmas, önfeledt szórakozással teli pillanatokat biztosít. Annál is inkább, mivel a részvétel mind a Tűzoltótoronynál, mind a Kossuth-kertnél zajló eseményeken ingyenes.

Támogatók: Szatmár Megyei Tanács, G.M. Zamfirescu Művelődési Központ, Interetnikus Kapcsolatok Osztálya, Communitas Alapítvány, Emberi Erőforrások Minisztériuma,  Agrárminisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.