Nagykárolyban egyelőre nem okozott fennakadást a havazás, a Helyi Közterületfenntartó Igazgatóság (DSPL) munkatársainak több csapata pedig azon dolgozik, hogy ez a helyzet akkor is így maradjon, amikor nagyobb hómennyiség eltakarításával kell megbirkózniuk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) ma sárga jelzésű riasztást adott ki jelentős mennyiségű csapadék, havazás, hótakaró kialakulása, ónos eső, valamint a szél megerősödése miatt az ország jelentős részére. A következő napokban várható – jelentősnek igérkező – hómennyiség eltakarítására is felkészültek a DSPL munkatársai: hozzávetőlegesen 60 tonna só van felhalmozva a raktárban, illetve a két sószórást és hókotrást végző gép is készenlétben áll majd. Amennyiben szükséges, a járdákat is takarítják, azonban ebben a munkában számítanak a lakosok segítségére is, hiszen egy kistraktorral végzik majd a városi járdák hómentesítésének munkálatait.
A DSPL munkatársai azt kérik továbbá, hogy a város keskenyebb mellékutcáiban – például a Costache Negruzzi utcában – az út egyik oldalára parkolják az autókat a lakosok, mivel a hókotró autó a keskeny utcákba nem tud bejutni a kétoldalt parkoló járművek miatt. Az igazgatóság munkatársai köszönik a nagykárolyiak türelmét és együttműködési szándékát.


You must be logged in to post a comment.