Putovits Tünde ajánlja egyik kedvenc olvasmányát

“A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa” – Kosztolányi Dezső Múlt héten új sorozatot, egyfajta könyvajánlót indítottunk útjára, melynek elsődleges célja az olvasás, a könyvek, a minőségi időtöltés népszerűsítése. A sorozat második részében Putovits Tünde magyartanárt kérdeztük a könyvekhez fűződő kapcsolatáról, illetve a kedvenc művéről.

 

– Magyartanárként az irodalom a hétköznapjaid része. Milyen szerepet játszanak a könyvek, az olvasás a mindennapjaidban?

– Mióta olvasni tudok, a könyvek nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben. Mindössze öt éves voltam, amikor „autodidakta” módon, a már iskolás testvérem mellett üldögélve megtanultam olvasni. Abban az időben én voltam a könyvtár legfiatalabb látogatója, amúgy a mai napig imádom a könyvtárak illatát. A könyvek szeretete különben nálunk családi „hagyomány”: a szüleim is nagyon sokat olvastak, és olvasnak a mai napig. Már gyerekkoromban meglehetősen gazdag személyes könyvtárral rendelkeztem, ami azért érdekes, mert a 70-es, 80-as években, Romániában nehezen lehetett hozzájutni jó könyvekhez. A szó szoros értelmében csempészte apukám nekünk az ifjúsági regényeket Magyarországról. A könyvtáram azóta csak gazdagodott. Sajnos függő vagyok, és bár van e-book olvasóm, szeretem a polcon látni a nyomtatott példányokat. A legtöbbnek az eredetét is tudom: mikor, hogyan jutottam hozzá, hol vásároltam, kitől kaptam ajándékba. Viszont kezdenek bennünket kiszorítani, ezért kénytelen vagyok néhány darabtól megválni. Ha kettő jön, egynek mennie kell.

– Hogyan, mi alapján választasz ki egy könyvet mielőtt elolvasod?

– Olvasnivalót többnyire az érdeklődésem alapján választok, ami meglehetősen tág. Szeretem a klasszikusokat, főleg a magyar, az angol és az orosz irodalmat (egykori osztályfőnököm, Fülöp Fischer Ildikó hatására tizenévesen végigolvastam Tolsztojt és Dosztojevszkijt), a moderneket, a kortárs irodalmat (a magyar szerzőkön kívül egyik nagy kedvencem Ljudmila Ulickaja és Bernard Malamud). Szívesen olvasok történelmi és – elsősorban művészek életéről szóló – életrajzi regényeket. Újabban figyelemmel követem egy közösségi oldal egyik könyves csoportjának az ajánlóit, onnan is szoktam választani, de csak mértékkel, mert sok esetben nem felelnek meg az érdeklődésemnek, mércémnek. Viszont a mostanság felkapott, agyonreklámozott, egy szuszra elolvasható bestsellerek között is találtam kiváló regényeket.

– Kérlek mesélj a kedvenc könyvedről, vagy egy olyan műről, mely nagy hatással volt rád a közelmúltban.

– Gondolkodtam azon, mit is válasszak, hiszen az utóbbi időben meglehetősen sokat olvastam. Kedvenceim közé tartozik a már említett Ulickaja, Vida Gábor, Szabó Magda, Méhes György (a Szép szerelmek krónikája a világ legszebb szerelmi története), Závada Pál, Péterfy Gergely, Kun Árpád, Gárdos Péter, Márai Sándor, és még hosszasan sorolhatnám. Végül egy olyan íróra esett a választásom, aki szerintem méltatlanul perifériára van szorítva. Szerb Antalról van szó, és az Utas és holdvilág című regényéről, ami külsőleg egy barátság és egy házasság története. A valóságban azonban az ifjúkori eszményekről és az önmegvalósításról szól. Főhőse, Mihály megpróbál ugyan konformista életet élni, alkalmazkodni a társadalmi normákhoz, de hamarosan – egészen pontosan a nászútján – rádöbben arra, hogy mindez addig nem lehetséges, míg le nem zárja a múltat, és meg nem valósítja önmagát. A szellemi útkeresés fizikailag ráadásul Olaszországban történik (az engem ismerők tudják, hogy Olaszország a mindenem). Bár nem feltétlenül a tizenéves korosztálynak ajánlott, úgy vélem, ebben a regényben minden generáció megtalálja a választ a benne megfogalmazódó kérdésekre. Lehet irigyelni vagy éppen el lehet ítélni Mihályt a bátorságáért, hogy a konformitás és normákhoz való igazodás helyett az önmegvalósítás útját választja. Valaki azt írta a regénnyel kapcsolatban, hogy „mindenkinek megvan a maga Ulpius-háza”. Hogy ez mit is rejt, azt döntse el mindenki, miután elolvasta az Utas és holdvilágot. A regény újraolvasós. Hozzám hasonló Olaszország-imádóknak kötelező olvasmány!

Bagossy Andrea

Szöveg és fotó forrása: Nagykároly és Vidéke hetilap