Felidézve a tavaly ilyenkor elkezdett, különböző szakmákat bemutató sorozatunkat most dr. Hágó Attila Nándort kértük meg, hogy meséljen arról, hogyan lett belőle régész, illetve arról, hogy miben is áll a muzeológusi munka.
– Talán kezdjük a legelején, hogyan kerültél közel a történelemhez, illetve hogyan született meg a döntés, hogy régész leszel?
– A történelem mindig is érdekelt. Én az anyai nagyszüleimnél nevelkedtem fel nagyrészt, és mivel ez még az áramszünetes korszakban volt, esténként nagyon sokat meséltek, főképp nagyapám. Ő egy paraszti családból származott, és a nővére volt az, aki tanulhatott a családból. Iskola után viszont hazahozta a könyveket, így nagyapám pedig megtanulhatta azt, ami tetszett neki, ebből kifolyólag gyermekként sok részletet ismertem meg a Toldiból, a Családi körből stb.
Másrészt dédanyám nagyapja és később az apja is Károlyi Gyula gróf erdészeként tevékenykedett, dédanyám pedig nagyon sokat és szívesen mesélt ezekről az időkről, hiszen a gróf közvetlen közelében élt és nőtt fel, szemtanúja volt a mindennapjaiknak, elmesélte hogyan éltek, illetve a saját gyerekkori élményeit is szívesen felidézte. Ezek a történetek nekem nagyon megtetszettek.
Később, iskolásként az apai nagymamámnál töltöttem a délutánokat, ahol bőséges házi könyvtár állt rendelkezésünkre, így ebben az időszakban nagyon sokat olvastam. Aztán ahogy nőttem jöttek a komolyabb könyvek, a történelmi regények, az indiános történetek, majd ehhez kapcsolódva a családi kirándulások, ahol az ember élőben láthatta például az Egri csillagok helyszíneit. Ezek nagy hatással voltak rám. Végül, mikor a történelmet kicsit komolyabban elkezdtük tanulni, olyan VII.-VIII. osztályos koromban fogalmazódott meg bennem az, hogy a történelem engem érdekel. Ebben az időben kaptam egy tudományos lexikont édesapámtól, amiben részletes leírás volt többek között a régészeti ásatásokról, illetve annak a módja is le volt írva benne, hogy hogyan áshatunk el mi magunk valamit az utókor számára. És mivel mi ebben az időben építettük a házunkat minden adott volt, így én is elástam két dobozt, amibe akkori újságcikkeket, pénzt, személyes tárgyakat tettem. Ez ’95-ben volt, szóval lassan esedékes lehet a kiásása.
Középiskolásként már elkezdtem tudatosan is ezzel foglalkozni, több történelmi témájú könyvet olvastam, illetve a történelem órákon is sokkal aktívabban vettem részt. Aztán végül, mikor felmerült a pályaválasztás végleg a régészet mellett döntöttem. Ebben dr. Németi János (mi mindig Jancsi bácsinak szólítottuk) volt nagy segítségemre, aki magánórák révén készített fel az érettségire, illetve a felvételire. Az ő személyes könyvtárából kaptam meg a könyvészet nagy részét is, ami nagy segítség volt, hiszen abban az időben még nem volt ennyire elterjedt az internet, nehezebben lehetett anyagokhoz jutni.
Szerencsés helyzetben voltam, hiszen már ekkor, a felkészülés időszakában, pontosabban ’98-ban volt alkalmam – első ízben – részt venni egy ásatáson, Piskolton, szintén Jancsi bácsi felügyelete és irányítása alatt. Ez egy nagyon jó időszak volt, hiszen amellett, hogy pénzt kerestünk vele, sokat tanultunk, emellett pedig nagyon jó hangulatban és társaságban töltöttük az időt. Ebben az időszakban már elkezdtem a múzeumba is bejárni, és megismerkedni az ottani dolgokkal, illetve már idegenvezetést is tartottam magyarországi csoportoknak. Végül 2000-ben felvételiztem Kolozsvárra történelem-régészet szakra. Innen arra pedig felgyorsult minden, szakmai gyakorlatokra, ásatásokra jártam, illetve a nagykárolyi múzeumban is sokkal több időt töltöttem. Ebben az időszakban a bobáldi ásatás egy különleges tanbázis volt, ahol Jancsi bácsi révén nagyon sokat tanultunk, ahol több generáció ismerhette meg a régészet gyakorlati alapjait, egy kivételes személy útmutatásai alapján. Ezek az egykori diákok ma az ország és Magyarország jelentős múzeumaiban dolgoznak. Mindezek mellett nagyon sokat köszönhetek egykori egyetemi tanáraimnak is, akik ma már kollégák, ők is nagyon sokat segítettek a különböző régészeti és történelmi korszakok megismerésében. Velük mai napig nagyon jó a kapcsolatom. Rendszeresen találkozunk konferenciákon, beszélünk telefonon vagy e-mailben.
– Az időd nagy részét most a nagykárolyi múzeumban töltöd, miben áll a muzeológusi munka?
– Az államvizsga után, 2005-ben kezdtem a nagykárolyi múzeumban dolgozni. Az itteni munka igen sokrétű. Egyrészt az embernek van egy tudományos irányultsága, mellyel behatóbban foglalkozik, amit kutat, és amelyen belül publikál, konferenciákra, ásatásokra jár, ugyanakkor az eredményeit meg kell tudja osztani a nagyközönséggel is, úgy, hogy az számukra érthető és érdekes legyen. Ezért rendezzük a különböző kiállításokat, illetve múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Természetesen itt is vannak kissé unalmas, monoton feladatok, mint az adatbázis frissítése, vagy a leltározás, illetve egyéb adminisztratív munkák, viszont ezekre is nagy szükség van. Hiszen például egy régészeti tárgyat csak akkor lehet bemutatni a szakmának, vagy a nagyközönségnek, ha annak megvan a részletes dokumentációja. Ugyanígy például az ásatások helyszínein is nagyon részletes és pontos dokumentálási folyamaton kell végigmenni, hogy 10 nap vagy akár 15 év múlva is lehessen tudni, hogy ott mi volt pontosan, és az hogy nézett ki, amikor megtalálták: az egyes részfolyamatok során fázisfotók, illetve rajzok és leírások készülnek, a talált tárgyakról pedig részletes adatlap készül.
Lehetőség van arra, hogy diákok jöjjenek hozzánk gyakorlatra, tavaly is voltak, idén is van gyakornokunk. Velük megpróbáljuk megismertetni azokat a dolgokat, amikkel találkozhatnak egy múzeumban. Ilyenkor megismerik például egy-egy kiállítás összeállításának, berendezésének lépéseit, tarthatnak idegenvezetést, megtanulják a tárgyfotózást, tárgyak leírását, átdobozolását, ellenőrzését, restaurálását, az adatbázis használatát stb. Minden múzeumban vannak olyan leletek, amelyek még nincsenek feldolgozva, ezeket is be kell vezetni az adatbázisba, illetve bevett gyakorlat az is, hogy a régi, több mint 30 éve talált tárgyakat új, modern eszközökkel, eljárásokkal végzett vizsgálatoknak is alávetik, melynek során számos új információ (nyersanyag összetétel, készítési technológia, stb.) birtokába juthatunk, amire annak idején még nem volt lehetőség.
Mindezek mellett terepmunka is van, így a konkrét ásatásokon kívül rendszeresen megyünk terepbejárásra is, ahol vagy az újonnan felszántott területeket nézzük át – ilyenkor kerámiatöredékeket keresünk, egy-egy új lelőhely beazonosításának reményében – vagy a már feltárt lelőhelyeket ellenőrizzük.
A szakmán belül jelenleg különböző szakterületek vannak, lehet valaki például múzeumpedagógus, aki elsősorban a múzeumi látogatókkal foglalkozik. Ez egy új, dinamikusan fejlődő szakma, amely magába foglalja az egyes kiállítások népszerűsítését, a tárlatvezetést, illetve a PR munkát is.
Összefoglalva én nagyon szeretem ezt a szakmát, ezt a munkát, és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki elhivatottságot érez a történelem iránt, és szeretne a mindennapokban is a letűnt korokkal foglalkozni.
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.