Rekettyések családi hétvégéje

Az idősebb rekettyéseknek, illetőleg a család valamennyi tagjának tart programot a következő hétvégén a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület.

Körvonalazódik a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület családi napja. Az alkalomra június 30-án, vasárnap 13 órai kezdéssel kerül sor, és közös estebéddel zárul a Szent László Közösségi Házban.

A családi nap keretében vendégük lesz Böjte Csaba ferences testvér, aki szentmisét mutat be, illetőleg szólni fog az Istenhitnek a családban való szerepéről — mennyire fontos is ez, mind a gyereknevelés, mind a párkapcsolatok viszonylatában… Továbbá vendégük lesz aznap Erdődi Endre érmihályfalvi görögkatilkus pap, aki a gyermekvállalásról és a párkapcsolatokról beszél majd az érdeklődőknek a Házastársak közötti tabuk címmel. (Amúgy a rendezvény e pontja illeszkedik a korábbi „rekettyés” kezdeményezésekhez, így immár a III. Szülők Iskoláját tartják meg.)

Természetesen számos érdekes programot szerveznek a gyermekeknek is. Például Fábián Mónika személygépjármű-vezetési oktató a kerékpáros közlekedés szabályait magyarázza majd a gyerekeknek — „úgy gondoljuk, hogy erre Nagykárolyban is igazán nagy szükség van” — magyarázta korábban Székely Sára, az egyesület vezetője.

Belépőjegyet 15 lej ellenében lehet váltani, a részvételi szándékot pedig kéretik előre jelezni.

Gondolnak „a régi rekettyésekre” is

Egy nappal korábban tartják meg az Amíg bennem zeng a lélek elnevezésű szenior néptáncfesztiválukat. A párját ritkító alkalom létrejöttének ötlete annak köszönhetően született meg, hogy „a felnőtt csoportunk igazán lendületesen fejlődik. Tulajdonképpen a felnőtt népi táncnak divatja van. Nagyon sok helyen újra elkezdtek ezzel foglalkozni, akik valamikor táncoltak, de aztán a munkahelyi elfoglaltságuk, vagy a gyereknevelés miatt kimaradtak egy időre. Továbbá megfigyelhető az is, hogy azok, akiknek a gyerekei táncolnak, kedvet kaptak, és szülőként kezdenek el néptánccsoportba járni, és akár teljesen kezdőként foglalkozni mindezzel. Nos, őket szeretnénk összefogni. Az Anyaországba, illetve Erdélybe több helyre küldtünk meghívókat a fesztiválunkra” — mesélte el a kezdeményező egyesület elnöke.

A felnőtt néptáncosoknak tartják tehát az egész napos fesztivált, amely keretében amúgy labdarúgótudásukat is összemérhetik a részvevők, de nosztalgiázós, hajdani táncházakon készült képek levetítését is megtartják. Ennek az alkalomnak az időpontja: június 29-e; helyszíne pedig részben a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum épülete, részben pedig a Nagykárolyi Kulturális Központ Deák Endre nevét viselő rendezvényterme.

1